A Vasas diadalmenete

A reflektorfényben lévő sportolók, azaz Hosszú Katinka, Szász Emese és Szilágyi Áron csodálatos olimpiai eredményeinek köszönhetően presztízsnövekedést, minél több gyereket és közvetve az anyagi források bővülését várja a riói játékok legsikeresebb magyar egyesületének, a Vasas SC-nek az elnöke, Markovits László.

reb • „Michael Phelps egyesületével vetekszik a Vasas az olimpián”, „már külföldön is Vasas-olimpiáról cikkeznek” – jelentek meg a szalagcímek a különböző portálokon, nem beszélve az olyan figyelemfelkeltő összehasonlításokról, mint mely országot előzi meg az éremtáblán a fővárosi egyesület.

szilagyi_aron_mathe_zoltan_mti-300x198
Szilágyi Áron, a példakép • Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A kimagasló eredményesség eddig három sportolónak köszönhető: a négy éve a Vasast erősítő, ősztől azonban saját úszóklubot alapító Hosszú Katinka három arany- és egy ezüstérmet nyert, a nyolc éve „piros-kék” Szász Emese a párbajtőrözők között ért a csúcsra, míg a saját nevelésű Szilágyi Áron megvédte olimpiai bajnoki címét kardvívásban, utóbbi ráadásul a Vasas ötvenedik olimpiai aranyérmét szerezte meg.

A klub elnöke, Markovits László szerint szívet melengető, felemelő érzés, hogy a korábban sorolt összefüggésben beszélnek a klubról, ám reálisan kell nézni az eredményeket.

„Nyilván óriási öröm, hogy az egyesület versenyzői ennyire sikeresen szerepelnek, de az érdem elsősorban az övék és az őket felkészítő szakembereké – szögezte le a sportvezető. – A klubban nyilvánvaló azért dolgozunk, hogy az összes sportolónknak könnyebb legyen a dolga, és minden adott legyen a zavartalan munkához. Feldob minket, hogy látjuk: beteljesedik az álmuk. Az élet azonban nem áll meg, folytatni kell a munkát, s egyébként is: az egész magyar csapatnak szurkoltunk.”

A mindennapok pedig jelentős kihívást hoznak, hiszen Markovits fontosnak tartja, hogy az olimpiai sikerek keltette érdeklődési hullámra jól reagáljanak, és minden lehetőséget kihasználjanak.

Emlékezetes, hogy bár már a 2012-es londoni olimpia előtt tervben volt a Vasas vívócsarnokának a modernizálása, a folyamat szerencsésen egybeesett Szilágyi Áron sikerével, így alig győzték fogadni a vívni vágyó gyerekeket az újjávarázsolt, és tetszetős, esztétikus létesítményben. A vívószakosztály elnöke, Ferjancsik Domonkos pedig elmondta, már most égnek a telefonvonalak, hiszen mindenki fegyvert ragadna. Duplán, hiszen Szász Emese csodálatos diadala szintén a pástra csábítja a kicsiket. Markovits szerint pedig nemcsak az érintett sportágak – elsősorban tehát a vívás –, hanem az összes szakosztályban érezhető lesz szeptembertől az olimpia keltette pezsgés és érdeklődés.

szilagyi_aron_kovacs_tamas_mti-200x300
Csak győzzék a nagy érdeklődést a Vasasban • Fotó: MTI/Kovács Tamás

„Már eddig is majdnem teljes kihasználtsággal működött a vívócsarnok, s persze a szakosztály kapacitása véges, de az a kellemes gondunk legyen, miként fogadjuk a vívni vágyó gyerekeket.”

Markovits úgy látja, a szülők és gyerekek egyesületválasztásakor egyébként a legfontosabb szempont, hogy kihez, milyen szakemberhez kerülnek. Számít a sportlétesítmény távolsága, annak állapota, illetve hogy milyenek a klub hagyományai. S persze kellenek a példaképek: miattuk csillog a fiatalok szeme.

„Kicsit olyan mindez, mint amikor elmegyünk egy üzlet előtt, s a kirakat ragadja meg a figyelmünket – jegyzi meg a klubelnök. – Nálunk mindez nagyon rendben van, talán túl szép is a riói sikersorozat, de fontos tudni, évek óta stabilan, magas szinten működik a háttérbázis, az utánpótlás-nevelés is.”

Érzelmileg is fontosak az idolok, hiszen velük azonosulva, őket követve vehetik könnyebben a mindennapi akadályokat a klubban sportoló gyerekek. Ők a példák arra: igen, meg lehet csinálni, bármit el lehet érni. És persze azért is szükség van a kirakat ékeire, mert közvetetten ők teremtik meg a lehetőségeket az utánuk jövőknek.

Fontos tudni, hogy az egyesületek direkt módon nem jutnak azért támogatáshoz, mert valamelyik versenyzőjük eredményesen szerepelt a játékokon.

Létszámmenők
A Vasas SC-ben 21 sportággal foglalkoznak, igaz, a kosárlabda és a labdarúgás külön gazdasági társaság keretében működik. Az egyesületben nagyjából 2300 utánpótláskorú sportoló edz, velük hozzávetőleg 170 edző foglalkozik.

Markovits-300x200

Markovits László

„Nincs kőbe vésve, mint az, hogy az olimpiai bajnok 35 millió forintot, míg az edzője is jutalmat érdemel. A Vasas anyagilag közvetlenül nem profitál az olimpiai érmek garmadájából, a jövő évben azonban a sportági szakszövetségek és a MOB támogatásában lesz szerepük. Mindegyiknek megvan a saját szempontrendszere, amelyben több terület mellett az élsport teljesítménye is számít, így ott érezhető lesz a sikerek hatása.”

A klub vezetőjeként pedig legfontosabb feladatának tartja, hogy profitáljanak a sikerekből. Azaz, a növelt juttatásokból többet fordítsanak a gyermeksportra, az utánpótlás-nevelésre, a létesítmények fejlesztésére.

 

Szekeres István (www.utanpotlassport.hu)