CÍM

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

TELEFON

+36 1 460 6810

E-MAIL

sosziroda@sosz.hu

Meghalt Istvánfi Csaba

Istvánfi

Súlyos veszteség érte a magyar sportot: nyolcvanegy esztendősen meghalt Prof. Dr. Istvánfi Csaba, aki 1984-től tíz éven át volt a Testnevelési Főiskola rektora, és a munkásságával mély nyomot hagyott az intézmény szellemiségén és az oktatás minőségén.

Két írással emlékezünk rá.

A Testnevelési Egyetem nekrológja a tf.hu-honlapon
2017. április 19.

Jelentős sportember, meghatározó vezető távozott közülünk. Dr. Istvánfi Csaba 1969-től tartozott egyetemünkhöz, és 1984-től 1994-ig töltötte be a Testnevelési Főiskola rektori posztját. Bátran kijelenthető, tevékenysége és életútja meghatározó a Testnevelési Egyetem történetében.

A Tanár Úr egész életében hittel és felelősséggel szolgálta a magyar sportot, a magyar testnevelés szellemi központját, a TF-et. Tette mindezt úgy, hogy nehéz időszakban, a rendszerváltáskor vezette az intézményt. Ezekre az esztendőkre a Titoknyitogató kiadványban vele készült 2011-es interjúban úgy emlékezett vissza, hogy „ha nehezen is, de a hullámzó tengeren átvittük a hajót.”

Prof. Dr. Istvánfi Csaba 1936-ban született Nagykanizsán, de életében meghatározó szerepet töltött be Eger, ahová ugyan csak hetedik osztálytól járt általános iskolába, de ott kapta azt a később meghatározónak bizonyuló tanácsot Jávori Jósti testnevelő tanártól, hogy sportgimnáziumban tanuljon tovább. Így került Esztergomba, az akkoriban induló sportgimnáziumba, és így lépett az egész életét meghatározó sportpályára. Kellett ahhoz újabb költözés, mivel az iskola nem sokkal később átkerült Tatára, ahol érdemben akkor indult a sportélet. Ahogy a Tanár Úr fogalmazott az említett interjúban: „Akkor épült a tatai edzőtábor, a pályák, az épületek már megvoltak és mi, diákok azt hittük, nekünk épül, a mi új iskolánk lesz. Hát nem nekünk épült, de az olimpikonok már odajártak. Emlékszem Gyarmati Olgára és Papp Lacira, meg még sokakra. Mi folyton néztük őket, a mi iskolai tornatermükben edzettek, szóval bőven kaptunk impulzusokat.”

Néhány héttel a 81. születésnapja előtt hagyott el bennünket.

1958-ban testnevelő tanári, majd 1967-ben kosárlabda szakedzői diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán (1960-ban edzőként bajnok a Vörös Meteorral, 1979 és 1984 között a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének alelnöke). Az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1973-ban pszichológiából szerzett egyetemi doktori címet. Kandidátusi disszertációját 1981-ben védte meg.
A TF-en 1969-től az edzéselmélet és módszertan, majd a mozgástanulás és szabályozás tantárgyak oktatója. 1978-tól 1984-ig alma matere tanulmányi rektorhelyettese, majd egyetemi tanárként tíz esztendőn keresztül (1984-1994) az intézmény rektora.

Rektorsága idején a Magyar Testnevelési Egyetem sportszakmailag a legerősebb testkulturális intézménnyé vált.  Elsőszámú vezetőként elévülhetetlen érdemei voltak:
– a TF-en szerzett diploma nemzetközi elismertségében,
– a minőségi képzés tartalmi megújításában,
– a tudományos kutatások eredményeinek a tananyagba való beépítésében,
– a záróvizsgák tematikájába a sportági ismeretek beemelésében,
– az angol nyelvű egyetemi szintű testnevelőtanár-képzés megszervezésben,
– a Nemzetközi Edzőképző Központ létrehozásában.

1987-től élő és gyümölcsöző szakmai cserekapcsolatot alakított ki az amerikai Slippery Rock Egyetemmel. Ezzel a politikai rendszerváltást megelőzve lehetőség nyílott a TF friss diplomásainak az Egyesült Államokban master degree fokozat megszerzésére. Tevékenységét díszdoktori címmel ismerték el (1997). A laudációban a kelet-európai változások előszeleként értelmezték a professzor törekvéseit.
Kezdeményezésére a TF Doctor Honoris Causa címet adományozott többek között Juan Antonio Samaranchnak,a NOB elnökének és João Havelange-nak, a FIFA elnökének.

A TF-et megalapító Klebelsberg Kuno szobrának avatása 1994-ben az intézmény ketjéban
A TF-et megalapító Klebelsberg Kuno szobrának avatása 1994-ben az intézmény kertjéban

A TF-es hallgatók testkulturális ismereteinek elmélyítéséhez, az olimpiai eszme népszerűsítéséhez, a hely szellemének megerősítéséhez olyan szoborpark létrehozását álmodta meg, amely évről-évre szépen gyarapodott, példaképeink kőbe vésett emlékét őrizve az utókornak. A kezdeményezés többek közt P. Coubertin (1987), Kemény Ferenc (1988), Mező Ferenc (1989), Csanádi Árpád (1992), Hepp Ferenc (1993), vagy éppen az alapító gróf Klebelsberg Kuno (1994) szobrával gazdagította a TF-et. Vezetői tevékenységében számos helyen tetten érhetők voltak hagyományteremtő, a közösséget szolgáló emberi értékei.

Haláláig vezette az MTTOE, a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének munkáját, amelynek élén élévülhetetlen érdemeket szerzett a mindennapos testnevelés bevezetésében, amely mérföldkő a hazai testkultúra fejlesztésében.

Színvonalas vezetői és oktató-nevelő munkája elismeréseként 1998-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztje kitüntetésben részesült.

Prof. Dr. Istvánfi Csabát a Testnevelési Egyetem saját halottjának tekinti. Emlékét megőrizzük.

Szekeres István: két találkozás emléke

A hatvanas évek végén a Bp. Spartacus elnöke, Pazár Sándor létrehozta az egyesület tudományos-módszertani csoportját, amely forradalmi lépés volt a maga korában, és a csoport vezetőjének Istvánfi Csabát kérte fel. Pályakezdő újságíróként készítettem vele interjút, amelyre azzal mentem el, hogy tudós férfiú elméleti fejtegetéseit hallgathatom végig. De a professzor az élő sportól beszélt, amelyet úgy is ismert, mint kosárlabdaedző. Lenyűgöző stílusban és hévvel beszélt az elmélet és a mindennapi tevékenység érdemi kapcsolatáról.
A nyolcvanas évek közepén, már régi – barátinak mondható – viszonyunk jeleként őt kértem fel interjúalanynak. Két nappal későbbre hívott, már a rektori irodájába. Tulajdonképpen lírába hajló gondolatokat vártam tőle az akkoriban nem nagyon feszegetett témában. De nem azt kaptam, hanem tényeket. Az asztalát telerakta könyvekkel, illusztrációkkal, és két óra hosszat beszélt a magyar (sport)történelem idevágó emlékeiről. Az interjú nagy visszhangot váltott ki. Felhívott, és megköszönte, hogy ezt a sok mindent előhoztam belőle, mert magától nem futott volna neki.