CÍM

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

TELEFON

+36 1 460 6810

E-MAIL

sosziroda@sosz.hu

Ünnepeljük a magyar sportot!

Kozák Danuta; Szabó Gabriella

Tiszteletre méltó az a munka, amellyel a magyar sportolók, sportszakemberek, edzők és sportszervezetek generációk óta biztosítják Magyarország helyét a világ sporttérképén – hangsúlyozta a Magyar sport napján közzétett sajtóközleményében az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkársága, felidézve, hogy 1875. május 6-án Budapest rendezte meg Európa első szabadtéri sportversenyét.

„Ennek emlékére a kormány határozata alapján 2000 óta ezen a napon ünnepeljük a Magyar sport napját, most, 2017-ben pedig a világ egyik legnagyobb sporteseményének (vizes világbajnokság) rendezésére készülünk” – olvasható a közleményben, amely azzal folytatódik, hogy „ma már nem pusztán sportolóink eredményei viszik jó hírünket, hanem sportversenyek, sportszakmai rendezvények helyszíneként, világszínvonalú szervezőiként is megismertettük magunkat”.
Idén 81 rangos nemzetközi eseménynek adott otthont Magyarország, és már most több mint félszáz hazai rendezésű sportrendezvény szerepel a jövő évi versenynaptárban.

„Van okunk ünnepelni, de 2018-ban haladni kell az úton, amelyen elindultunk. A kormány célrendszere a sportban nem változott: az élsport eredményességének fokozása mellett biztosítani kell, hogy minden gyermek sportoljon, lehetővé tenni, hogy új sportlétesítmények épüljenek, régiek újuljanak meg, valamint hogy Magyarország minél több sporteseménynek adhasson otthont” – szögezi le a közlemény.

A 2018-as költségvetés sportra fordítandó összegei ezekhez a célokhoz, ezek megvalósulásához teremtik meg a feltételeket – írták.
„A szabadidősportra 30 százalékkal többet fordítunk 2018-ban, és több forrás jut a verseny- és élsportra, valamint az utánpótlásra is. Az ez évben elindított Utánpótlás Edző programra jövőre 10 százalékkal magasabb keretösszeg jut, ami azt jelenti, hogy a gyermekeinkkel foglalkozó edzők, sportszakemberek anyagi támogatása tovább növekedhet.”

Az utánpótlás-nevelés területére, amely kiemelt prioritást élvez a magyar sporton belül, több mint 2,4 milliárd forintot biztosít a 2018-as költségvetés. Folytatódnak továbbá azok a szakmai-támogatás programok is – mint például a kiemelt sportágak támogatási programja, a felzárkóztatási program –, amelyek a magyar sport további fejlesztését segítik elő, illetve sikerességét biztosítják” – szögezi le az államtitkárság közleménye.

A Magyar sport napja alkalmából rendezendő ünnepséget május 11-én, csütörtökön tartják, amikor a hazai sportban tevékenykedő, kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolókat, szakembereket köszöntik a Vígadóban, ahol Balog Zoltán miniszter megbízásából Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elismeréseket ad át.