Sportemberek elismerése

Pézsa Tibor (fotónkon), Takács Mária és Décseyné Magyar Gabriella vehetett át Csík Ferenc-díjat a Magyar Sport Napja alkalmából a Pesti Vigadóban rendezett ünnepségen.

A Csík Ferenc-díjat vehette át
a magyar kardvívás világhírnevét megalapozó Borsodi-módszer elkötelezett híve, az olimpiai és világbajnok, mesteredző Pézsa Tibor;
a 33-szoros világbajnok, 32-szeres Európa-bajnok, 11-szeres Masters összetett világbajnok súlyemelő, Takács Mária;
valamint a hallássérültek legeredményesebb asztaliteniszezője, a párosban és csapatban egyaránt Európa- és világbajnok Décseyné Magyar Gabriella.
Az indoklás szerint a kiemelkedő sportteljesítményük és sportolói életművük elismeréseként érdemelték ki a kitüntetést, amelyet Szabó Tünde sportért felelős államtitkár adott át.

Az ünnepségen összesen 15 sportembert díjaztak, további négyen kaptak miniszteri elismerő oklevelet, és a 2016/17-es tanév második félévének Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjasai számára is most nyújtották át az erről szóló dokumentumot.

„A mai nap egyaránt alkalmas a múltra való emlékezésre és a jövőbe tekintésre. Mi, magyarok jól megtanultuk már történelmünk során, hogy nemzetünk összefogásával olyan kimagasló teljesítményre vagyunk képesek, amelyre méltán büszkék lehetünk, és amelyre a világ minden pontján elismerően tekintenek” – kezdte ünnepi beszédét Szabó Tünde. Hangsúlyozta: a kormány megfontolt célkitűzéseinek sorában kiemelt helyen szerepel, hogy minél több nemzetközi sporteseménynek adjon otthont Magyarország, mivel azok pozitív hatásai az élet minden területén kimutathatóak. Emellett jó hatással vannak a gazdaság élénkítésére, a munkahelyteremtésre ugyanúgy, mint a sport, az egészséges életmód népszerűsítésére. „Magyarország jövőjét az érték- és közösségteremtő fiatalok jelentik, így a felnövekvő nemzedék érdekében a magyar társadalom hosszú távú fejlődésének feltételeit kell megteremtenünk”– mondta az államtitkár.
Szabó Tünde úgy fogalmazott, a kitüntetett sportszakemberek kiemelkedő munkájának eredménye is az a 97 fiatal tehetség, akiknek átadták a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíját. „Olyan sikeres sportolók ők, akik vállalták azt a kihívást, hogy miközben a jövő szakembereivé válva képezik magukat, a magyar sport jövőjéért is aktívan tenni kívánnak. Rátermettséggel, elkötelezettséggel és kitartással úrrá tudnak lenni a küzdelmesnek tűnő napokon, és igazi győztesekké válnak” – mondta az ösztöndíjasokat méltatva, hozzátéve: az ő sikereik bizonyítják, hogy a fizikai és szellemi fejlődés egyaránt fontos záloga a sikeres élet megalapozásának.

Kiemelkedő edzői tevékenysége és jelentős nevelő-oktató munkája, valamint edzői életműve elismeréseként
Bay Béla-díjban részesült
Klinga László olimpiai bronzérmes birkózó;
Kovács László, a magyar kézilabdázás történetének kiemelkedő egyénisége, korábbi szövetségi kapitány
és Nilsson Brúnóné Némedy Ágnes, az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Regőczy Krisztina, Sallay András jégtáncpáros nevelő- és vezetőedzője.

A sport népszerűsítésében, a lakosság fizikai és erkölcsi állapotának fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként
Eszterházy Miksa-díjban részesült
Fázold Henrik, akinek 35 éves úszóedzői pályafutása során több tanítványa jutott el olimpiára;
Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia tiszteletbeli főtitkára
és Rózsa József, a Szolnoki Sportcentrum vezetője.

A testnevelés és a sport iskolai népszerűsítésében, az ifjúság testedzésének és a diáksportnak a szervezésében, fejlesztésében kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként
Kerezsi Endre-díjat vehetett át
Járdán Lászlóné Szarka Margit,
Póser Antal
és Szakály Ernő.

A sport területén végzett kiemelkedő oktatói, tudományos tevékenysége elismeréseként
Kemény Ferenc-díjat kapott
Apor Péter,
Földesiné Szabó Gyöngyi
és Tamás Lajos. 

A sportszakmai területen végzett kiemelkedő munkája elismeréseként
miniszteri elismerő oklevelet kapott
Alaxai Józsefné Dienes Katalin,
Molnár Diána,
valamint Detre Szabolcs és Detre Zsolt. 

Az eseményen megjelent Sárfalvi Péter helyettes államtitkár, Kulcsár Krisztián és Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és főtitkára, Szabó László a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, illetve Balogh Gábor, a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség elnöke is.

• Sz. I/MTI
• Fotó: Szalmás Péter/MOB