CÍM

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

TELEFON

+36 1 460 6810

E-MAIL

sosziroda@sosz.hu

A hiros.hu interjúja a SOSZ-ról

ujhidy

Interjút készített a kecskeméti hiros.hu-portál Ujhidy Tiborral, a sportegyesületek városi szövetségének a vezetőjével, a Spartacus Sportkör és Közösségi Tér elnökével. A téma a SOSZ volt, amelyet a portál úgy mutatott be: egyike az ország legnagyobb taglétszámmal bíró érdekképviseleti szervezetének.

• Ön húsz éve tagja a Sportegyesületek Országos Szövetsége elnökségének, melynek két cikluson keresztül alelnöke is volt. Ha valaki, ön biztosan tud mesélni a kezdetekről.
– A szövetséget 1989-ben a 13 kiemelt egyesület alapította, azok egyike volt a Kecskeméti Sport Club (KSC). A szervezet célja a kisebb sportklubok érdekképviselete is volt – a nagy sportegyesületek mellett. A politika esetenként megráncigálta, hiszen nem mindig szerették a markáns érdekképviseletet. Jó néhány éven keresztül 100-200 millió Ft-os közvetlen sportegyesületi támogatást osztott ki az állami sportirányítás segítségével. Az utóbbi 10 évben kissé visszaesett a szerepe, a mozgástere, megcsappantak az anyagi lehetőségei. Pedig abban az időben már nagyon sok panasz hangzott el arról, hogy éppen a műhelyek, a sportegyesületek mennyire mostoha körülmények között működnek.

• Milyen a SOSZ helyzete napjainkban?
– 2015 decemberében mind a vezetésében, mind a szervezetében megújult. Dr. Deutsch Tamás személyében országos és egyesületi sportügyekben is rendkívül jártas, agilis elnök került az élére. Új alapszabály, néhány régi tag bevonásával új elnökség, jól szervezett és képzett központi irodai apparátus, nagy ívű célok a kis és közepes egyesületek támogatására is, naprakész és színvonalas kommunikáció satöbbi, amely minden elemében a megújulás felé vezetett.

• A gondolatokat tett is követte?
– Az elmúlt közel másfél évben az elképzelések gyakorlati megvalósítása rohamléptekkel haladt. Az újjászervezett szövetség tagjainak száma csaknem háromszorosára nőtt, és jelenleg 280 tagszervezetet tud a soraiban, és folyamatosan bővül. Elindult a sportszervezetek megsegítése mind anyagi téren, mind az ingyenes szolgáltatások biztosítása révén. A sportállamtitkársággal együttműködve kiírták (és már folyósították is), a Hiszek Benned-program I. és II. pályázatát.

• Elárulna részleteket?
– Az I-es pályázatban a megyei jogú városok kaptak összesen 100 milliós támogatást a szabadidősport fejlesztésére. A II. pályázatban 150 milliót osztottak szét utánpótlás-nevelésre. A Hiszek Benned pályázatból közel 12 millió Ft került a kecskeméti sportszervezetekhez, amely a jelenlegi 27 milliós VTP-s sportalapnak több, mint 40 százaléka. A támogatást a SOSZ javaslatára osztották el.

• Lesznek újabb pályázatok?
– A jövő elkezdődött. A Hiszek Benned sikerén felbuzdulva, várhatóan október-novemberben, kiírják a következőt. Bennfentes információk szerint, akár három-négyszeresére nőhet a pályázati alap. Miután az első lebonyolításában kiválóan teljesített a szövetség, ezért a sportállamtitkárság várhatóan még nagyobb hatáskörrel látja el. A másik láb, a „szolgáltató SOSZ”-program, amelynek a külön felelőse vagyok, hagyományosan már működésben van, és a folyamatos bővülésével egyre több területen tudja segíteni a sportegyesületeket. Most felmérjük a további igényeket, majd ezt követően keressük meg és választjuk ki hozzá a legmegfelelőbb szolgáltatókat.

• A pályázatok és támogatások mellett miben segítik még a klubokat, egyesületeket?
– A közelmúltban több mint kétszáz érdeklődővel tartottunk az adózással és a civiltörvény változásaival kapcsolatos konferenciát. Május 6-ára megszerveztük az I. Országos Sportegyesületi Találkozót, amelyen a sportirányítás szinte valamennyi vezetője, élen dr. Szabó Tünde sportállamtitkárral, előadást tartott a sport különböző területei és a sportegyesületek kapcsolatáról. Mindezek jelzik a SOSZ megerősödött szerepét a magyar sportéletben. A központi iroda felállt, és felelősségteljes munkájuknak köszönhetően nemcsak jól dolgoznak, hanem azt jól is kommunikálják, illetve folyamatosan hasznos információkkal látják el tagszervezeteinket.

• Az Magyar Olimpiai Bizottság is jelentős személyi átalakuláson ment át. Hogyan befolyásolja ez a SOSZ működését?
– Kulcsár Krisztián, az új elnök határozottan megfogalmazta a sportegyesületekkel való sokkal szorosabb együttműködés fontosságát. Dr. Deutsch Tamás elnökünket megválasztották alelnöknek, míg Markovits László (Vasas SC) és dr. Kovács Antal (Paksi ASE) személyében a MOB elnökségében tovább erősödött sportegyesületi lobbi. Soha ennyire pozitív megítélésben nem részesült a Sportegyesületek Országos Szövetsége. Ezt a lehetőséget a „sportszerűség jegyében”, az ország sportja érdekében ki kell használnia a szervezetnek, illetve folyamatosan bizonyítania az alkalmasságát. Úgy gondolom, a fentiek alapján is látható: mennyire előnyös lehet a kecskeméti kluboknak, ha tagjai lesznek az országos szövetségnek. Magam is azon leszek, hogy – tisztességes lobbizás mentén – minél több kecskeméti sportszervezetet, minél nagyobb összeggel tudjunk támogatni, illetve más módokon is segíteni őket.

• Sz. I./hiros.hu