CÍM

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

TELEFON

+36 1 460 6810

E-MAIL

sosziroda@sosz.hu

Világszínvonalon a magyar utánpótlás

Milák Kristóf

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár (és hogy el ne felejtsük: olimpiai ezüstérmes úszó) szerint a 81 arany-, 84 ezüst- és 63 bronzérem mutatja a magyar utánpótlássport nagyszerű eredményeit, amelyeket a különböző korosztályok 32 világversenyén szereztek, csak a nyári hónapokban. Az államtitkár az MTI-nek nyilatkozott. Hangsúlyozta, hogy a nyári utánpótlás-világversenyeken megszerzett 228 érem mellett büszkeségre ad okot a korosztályos világcsúcsok szintén magas száma és az utánpótláskorú versenyzők szereplése a felnőtt megméretéseken.

„Gondoljunk csak az úszó Milák Kristófra (kiemelt képünkön – A szerk.), Németh Nándorra vagy a junior puskások világrekordjára. Az Universiadén 52 éve nem volt magyar csapat ennyire eredményes, a győri EYOF-on eddigi legjobb szereplésünk volt az idei, Indianapolisban pedig még a híresen jó úszó amerikaiak sem állítottak meg minket! – tért ki részletekre is. – A fiatal tehetségeink teljesítménye egyfelől rendkívül biztató jövőt ígér, másfelől megkérdőjelezhetetlenül igazolja vissza, hogy az a stratégia, amely mentén a hazai utánpótlás-nevelést felépítettük, beváltotta reményeinket, és meggyőző eredményeket produkál.”

„A célunk – folytatta –, hogy a tehetséges gyermekek az ország minden pontján, minél fiatalabb korban, kvalifikált edzővel, biztonságos, jól felszerelt létesítményben edzhessenek, olyan szakmai lehetőségekhez juthassanak, amelyek elősegítik tehetségük kibontakoztatását. Ennek érdekében alakítottuk ki az utánpótlás-nevelési stratégiánkat, amelyben 6 éves kortól egészen 23 éves korig támogatjuk mind anyagilag, mind szakmailag a fiatalok sportpályafutását.”

A folyamat első lépéséről, a sportiskolai programról kifejtette: „A sportiskolák hozzájárulnak az utánpótlásbázis bővítéséhez. A hatékonyabb finanszírozási rendszer kialakítása mellett az intézményeknek a jövőben plusz forrásokat biztosítunk, bővítjük a támogatottak körét és a feladataikat is.”

TündemamaA Sport XXI. program a sportági alapok szélesítése érdekében 6-tól 14-15 éves korig vonja a gyermekeket a rendszeres testedzésbe, ezáltal nyújtva széles bázist a Héraklész-programoknak. E programok 20 sportágban 14-23 éves kor között folytatják a fiatalok felkészítését és versenyeztetését, anyagi források biztosításával és jól képzett szakemberek bevonásával. „A Héraklész kedvezően befolyásolja a helyi, egyesületi és a központi képzés arányát, hiszen koordinálja a fiatal sportolók központi edzőtáborban és válogatott keretedzésen való részvételét – fűzte hozzá. – Elmondható, hogy a tavalyi riói olimpián részt vett sportolók 74 százaléka, a júliusi magyarországi vizes világbajnokság sportolói közül pedig szinte mindenki héraklészes volt, de a felnőtt válogatott sportolóink jelentős része is megfordult valamelyik utánpótlás-programunkban.” Ezt a munkát erősítik a Nemzeti Élsport és Utánpótlás-nevelési Képzési Központok, az akadémiai rendszer, amelynek keretében több sportágat felölelő akadémiák jönnek létre, hogy szakmai műhelyként segítsék az utánpótláskorú sportolókat a beiskolázástól az olimpiai felkészülésig a tradicionálisan eredményes, illetve a dinamikusan fejlődő olimpiai sportágakban. Az újonnan kialakított akadémiai rendszer lehetőséget teremt a fiatal sportolóknak, hogy magas szintű szakmai felügyelet, irányítás alatt és korszerű, biztonságos infrastrukturális környezetben készülhessenek mentálisan és fizikálisan egyaránt.

„Fontosnak tartom, hogy a sportban elért eredmények mellett segítsük fiatal sportolóinkat a jövőjük megteremtésében, az életpályájuk, a későbbi karrierjük kialakításában – folytatta. – Ezt a célt szolgálja a Magyar Sportcsillagok ösztöndíj, amely havi anyagi támogatásként 120 és 240 ezer forint közötti összeggel segíti a sportolókat, hogy már aktív versenyzői éveik alatt felsőfokú végzettséget szerezhessenek.” A 2016/2017-es tanévben közel 20 sportág sportolói, parasportolói nyerték el az ösztöndíjat minden eddiginél többen: az első félévben 135, a másodikban 97.

Az EYOF magyar kajakos hősei
Az EYOF magyar kajakos hősei

Kitért az utánpótlás-nevelés egyik leglényegesebb elemére, a szakemberek munkájára, annak a jelentőségére és támogatására is: „Bevezettük az Utánpótlásedző-programot, amely kifejezetten az utánpótlásedzők támogatásáról szól, akik a fiatal tehetségeket felkészítik és segítik. A program célkitűzése, hogy olyan életpályamodellt biztosítson számukra, amellyel ezek a szakemberek az utánpótlásedzői pályán és itthon tarthatók.  Ezért 2018-ban 10 százalékkal nagyobb forrást biztosítunk rá.” Az értékelése szerint a sportágak jelentős része az utánpótlás-nevelés átfogó rendszerének köszönhetően a teljes korosztályos vertikumot gondozni tudja, így a kiválasztás folyamata még tervezettebbé, az utánpótlás-nevelés pedig még hatékonyabbá válik.

„Az utánpótláskorú sportolók létszámának jelentős növekedése ezt támasztja alá, hiszen a kiemelt és felzárkóztatási sportágak esetében az emelkedés 35 százalékos, míg a látvány-csapatsportágakban 72 százalék.” Példákkal is szolgált: a birkózásban a versenyengedéllyel rendelkező utánpótláskorú sportolók száma három és félszeresére, 4024 főre nőtt, a tornában 1282 fővel háromszoros az emelkedés, a vízilabdában pedig 9480 főre bővült, vagyis megduplázódott a létszám.

„Örömmel mondhatom, hogy ez az emelkedő tendencia szinte minden sportágra igaz. Az átgondolt stratégia mentén kialakított, egymásra épülő utánpótlás-nevelési rendszer eredményei egyértelműen megmutatkoztak az elmúlt három hónapban, és nemzetközi viszonylatban is elismerést arattak. A hazai utánpótlás valóban sikerpályán van, és a nyári eredmények után izgalmas ősz elé nézünk” – zárta nyilatkozatát Szabó Tünde sportállamtitkár.

• Sz. I./MTI
• Fotók: utanpotlassport.hu