Női röplabda Eb 2019 – Együttműködési megállapodás az NB I-es klubokkal

A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) és a női NB I-ben szereplő tizenkét klub együttműködési megállapodást kötött annak érdekében, hogy a 2019-es Európa-bajnokságon a lehető legjobban szerepeljen a magyar válogatott.

“Azt szeretnének, ha a válogatott a legerősebb formában, a legjobb szakmai és támogatási háttérrel képviselje Magyarországot a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Ez egy összetett feladat, mi pedig most kezdjük meg a felkészülést” – nyilatkozott Kovács Ferenc, az MRSZ elnöke.
A megállapodás hét pontban foglalja össze a klubok és az MRSZ közti együttműködést: ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a kluboknak kötelességük a szövetségi kapitányokkal együttműködve az utánpótlás-, illetve a felnőtt válogatottba meghívott játékosokat rendelkezésre bocsátani. A klubok “hozzáállása” szempontként szerepelhet majd a támogatások odaítélésénél.
Baran Ádám, a bajnok Békéscsaba elnöke hangsúlyozta, a magyar röplabda az elmúlt két évben olyan fejlődésen ment keresztül, amilyenre az előtte lévő ötven évben nem volt példa. A BRSE első embere szerint azzal, hogy a sportág bekerült a TAO-val támogathatóak közé, a következő 15-20 évet meg lehet alapozni, de fontos a sikeres hazai Eb-rendezés is.
Magyarország két év múlva Törökországgal, Lengyelországgal és Csehországgal rendezi közösen a kontinensviadalt.

mti.hu