CÍM

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

TELEFON

+36 1 460 6810

E-MAIL

sosziroda@sosz.hu

Az Újpest lett a harmadik a labdarúgó-bajnokságban

6D720CD0-3079-4463-9A59-2B0502F1CC38

Véget ért a labdarúgó bajnokság Magyarországon is. Az NBI bajnoka harmadik alkalommal a Videoton lett. A Magyar Kupát az Újpest nyerte 11-es rúgásokkal a Puskás Akadémia ellen és most a IV. kerületi csapatnak sikerült a bronzérmet megszereznie. Az izgalmas véghajrában az is kiderült, hogy a Balmazújváros és a Vasas együttese búcsúzik az első osztálytól. A két feljutó az NB II-ből az MTK és a Kisvárda együttese lett.

A két kieső gárda vezetőedzője így nyilatkozott.
Horváth Ferenc  Balmazújváros trénere:
„Egy olyan csapat bent tud maradni, amelyet háromszor megverünk! Nem jó a bajnokság, rosszak a szabályok, egy marhaság az egész, nem korrektek a csapatok! Nem akarok többet mondani, mert biztos eltiltanának, de remélem, mindenki tiszta lelkiismerettel fekszik le ma, azok is, akik ezeket a szabályokat meghozták…” – mondta az M4 Sport kamerái előtt Horváth Ferenc.

„Megkérdezném, mi lenne akkor, ha a Videoton a bajnoki címért játszana velünk, közben a Fradi is játszana a Diósgyőrrel, és én felállítanám a csapatomat úgy, hogy tele van ifijátékossal. Akkor mi lenne? Akkor vérig lenne mindenki sértve és olvashatnám az újságban, hogy én milyen ember vagyok! Most mindenki felteszi a kezét, holnapra nem fog emlékezni senki az egész sztorira. Persze, nem ezen a meccsen múlt, meg bent lehetett volna maradni máshogy is, csak jó lenne tiszta focit játszani itt Magyarországon, jó lenne megtisztítani az egészet” – tette hozzá csalódottan a Balmazújváros mestere.

Kijelentette, hogy elfáradt és kiégett, valamint ilyen csapata még nem volt és soha többet nem is lesz.

A Vasas edzője Michael Oenning így értékelt a kiesés után:

„Először is gratulálok a Honvéd csapatának. A második félidei teljesítmény alapján megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Az első félidőben nyílt volt a meccs, létfontosságú lett volna, hogy nyerjünk ma. A szünetben a többi pályán is jónak tűnt a helyzet, aztán a második félidőben megkaptuk az első gólt, majd rögtön a másodikat is. Onnantól muszáj volt nekünk kitámadni, próbáltunk javítani a helyzetünkön, de ma a Honvéd jól játszott. A mérkőzés egészét tekintve elmondható, hogy a játékosok megpróbálták megnyerni, de ez sajnos nem jött össze. Az első félidőben némi szerencsénk is volt, mert a Honvédnak voltak egészen nagy helyzetei, így sajnos úgy gondolom, megérdemelten nyertek. Elveszítettük ezt a meccset, és ami a legkeserűbb, hogy ezzel kiestünk. Ami a teendőnk most, hogy leüljünk, átbeszéljük, kielemezzük a történteket és eldöntsük, hogyan tovább.”

Az előző szezonhoz képest jóval gyengébben szerepelt idén a Vasas, hiszen tavaly bronzérmes lett a bajnokságban, a kupában pedig a döntőig menetelt. A vezetőedző szerint sokrétű a probléma.

„Azért sok oka van, ezeknek egy része régóta ismert. Létszámban kevesen voltunk most is, tizennyolc épkézláb játékost nem tudtunk nevezni a meccskeretbe, sérültek ültek a padon és ez a probléma az egész szezonban végigkísért minket. De mégis odáig el tudtunk jutni, hogy minden esélyünk megvolt a bennmaradásra az utolsó fordulóban is. Nagyon sokrétű a probléma, amit nagyon sokáig lehetne elemezni, ez az elemzés meg is fog történni. Nagyon sajnálatos, hogy idáig jutottunk.”

Választ adott arra a kérdésre is, hogy a kiesés után lemond-e.

„Én vagyok az edző, természetesen nekem is meg van a felelősségen és nem is bújok el előle. Én állítom össze a meccskereteket, az edzéseket, de én sem vagyok varázsló, nem vagyok a csodát hozó ember. Ezek a keretek között kellett dolgoznom, amik adottak voltak. Sajnos nem sikerült összehozni, amit az előző évben, hogy olyan csapatot küldjek pályára, amivel jól tudtunk volna szerepelni. Nekem június harmincadikán lejár a szerződésem, le fogunk ülni a klubvezetéssel átbeszélni a dolgokat, és meg fogják hozni a megfelelő döntést. De nem érzem szükségét, annak hogy a lemondásomon gondolkodjak.”

Mondta mester a sajtótájékoztatót követően.Az utolsó fordulóban a Honvéd 3-1-re győzte le a Vasast, míg a Balmazújváros a Ferencvárossal játszott 3-3-as döntetlent.

A gólkirály 18 góllal Daavide Lanzafame lett, aki a Honvéd játékosa.

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
  1. Videoton FC 33 20 8 5 65–28 +37  68
  2. Ferencvárosi TC 33 18 12 3 69–31 +38  66
  3. Újpest FC 33 12 13 8 41–38 +3  49
  4. Budapest Honvéd 33 13 8 12 50–53 –3  47
  5. Debreceni VSC 33 12 8 13 53–47 +6 44
  6. Puskás Akadémia FC 33 11 10 12 41–46 –5 43
  7. Paksi FC 33 11 9 13 43–48 –5 42
  8. Szombathelyi Haladás 33 11 5 17 35–50 –15 38
  9. Mezőkövesd Zsóry FC 33 9 10 14 35–52 –17 37
10. Diósgyőri VTK 33 10 6 17 44–53 –9 36
11. Balmazújváros 33 8 12 13 39–46 –7  36
12. Vasas FC 33 9 7 17 38–61 –23  34