CÍM

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

TELEFON

+36 1 460 6810

E-MAIL

sosziroda@sosz.hu

Kajak-kenu olimpiai kvalifikációs VB Szegeden 2019-ben

4ADBF1D5-9C33-4C2D-A812-C32299354342
Egy budapesti japán étterem adott otthont a Magyar Kajak-Kenu Szövetség sajtótájékoztatójának, ami nem volt véletlen, hiszen az Út Tokióba jelmondattal nyitotta beszédét Dr. Schmidt Gábor a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, akivel az eseményt követően interjút is készíthettünk.
– Óriási öröm és megtiszteltetés, hogy 2019-ben Szeged lesz a kvalifikációs világbajnokság házigazdája. Ez annyit jelent, hogy a döntőbe jutott egységek mind kvótát szereznek a 2020-as tokiói ötkarikás játékokra. Ez azért is öröm, mert a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség úgy gondolta, hogy az esemény nem is lehetne jobb helyen, mint nálunk. Kiemelték, hogy a szervezés mindig tökéletes a szegedi versenyeken, az infrastruktúra is és a több tízezres közönség, pedig egyenesen egyedülálló. – mondta az elnök.
– Mekkora terhet ró a megméretés a Szövetségre?
– Ez egy felelősség teljes kihívás, természetesen a szervezőcsapatunk már most összeállt és nap, mint nap azon dolgozik, hogy minden a terv szerint haladjon. Külön boldogság számomra, hogy aláírhattuk a névadó szponzori szerződést az NKM Nemzetközi Közművek Zrt. elnök-vezérigazgatójával Kóbor Györggyel, amely 2020-ig szól, de remélem utána is gyümölcsöző lesz majd az együttműködésünk.
– Ha már Tokió, több változás is lesz a sportágban. Melyek ezek?
– Valóban. Miután a női kenu is bekerül az olimpiai számok közé, így az elosztás szerint 6-6-6 számban szerepelnek a férfi kajakosok-kenusok és a hölgyeknél is így lesz majd. Ami több versenyszámban bizakodásra adhat okot, hogy Tokióban másik újítás is lesz. Méghozzá egy-egy megméretésen egy ország két versenyzője, egysége is képviselheti Hazáját. Előfordulhat tehát, hogy több magyar kajakost vagy kenust láthattunk majd a dobogón állva.
Hüttner Csaba szövetségi kapitány is boldog, hogy Szegeden rendezik a 2019-s világbajnokságot, de még ebben az évben is vannak teendők.
– Nem is kicsi. – kezdte a tréner a beszélgetést. Előttünk áll a II. válogató verseny az augusztusi világbajnokságra. Nagy csaták várhatók. A csapat gerince már körvonalazódik, de biztosat csak július végén mondhatok. Nyilván, akik látták a belgrádi Európa-bajnokságot tudják, hogy kik azok a versenyzők, akikkel már most számolhatunk a vb-n is.
– Kell vakarnia a fejét az összeállítás tekintetében és ezt kérdezem annak fényében is, hogy jövőre Szegeden világbajnokság, majd egy évre már jön is az olimpia?
– Vakarnom most még nem kell. Később biztosan, elég hacsak az előző válogató versenyt említem a hölgyeknél, ahol a 9 versenyző közül mindenki világ és Európa-bajnok volt már. Ott azért majd kell tanakodnom. Sok verseny lesz addig még, de a hölgyeknél,néhány nevet azért kiemelnék: Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, számítok Szabó Gabriellára is, meg kell majd nézni milyen formában kajakozik majd és persze jönnek a fiatalok is. A férfiaknál is nagy a konkurenciaharc, ott most a kenu szakágat érzem egy kicsit gyengébbnek, de dolgozunk azon, hogy ez ne így legyen Tokióban.