CÍM

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

TELEFON

+36 1 460 6810

E-MAIL

sosziroda@sosz.hu

Aki nem tud élni a vívás nélkül

FD6970A0-9ABC-4622-BA21-DCBE278A6075
Balatonszemesi nyaraló teraszán beszélgettünk Kulcsár Győzővel oly kedélyesen két limonádé mellett, mintha ezer éve ismernénk egymást, pedig csak előtte a parton futottunk össze és mikor egy esetleges interjúlehetőségét felvetettem azonnal a házba invitált.
– Ő Roy a kutya. Ne féljen tőle. Nagydarab, de nem harap. Okos állat, mert két nyelven is ért olaszul és magyarul. – kezdte a társalgást a négyszeres párbajtőr vívó és kiváló mesteredző.
– Ha már említette Olaszország nem hiányzik Önnek?
– Dehogynem, ám magyar embernek születtem és imádom az országom és bár valóban 18 évig voltam kint hiányoztak az itthon ízek, emberek, sporttársak. Olaszország is gyönyörű, jó a konyhájuk is, de azért egy jó kis gulyáslevessel nem vetekedhetnek. (nevet)
– A II. világháború idején született 1940-ben. A szüleivel először Svédországba utaztak, majd a háború után következett Németország.
– Nehéz időszak volt. A szülők döntöttek, hogy utazunk, majd pár év után haza is tértünk és 15 évesen megismerkedtem a vívással, ami egy fantasztikus sportág.
– Milyen volt az első edzés, de akár kérdezhetem többesszámban is, milyenek voltak az edzések?
– Egyáltalán nem voltam kiemelkedő. Sőt! Kifejezetten ügyetlen voltam, de aztán évekkel később a kitartó munkának meglett a gyümölcse és egyre jobban ment a párbajtőrözés.
– Arra nem is gondolt, hogy a vívás szakágat válassza?
– Szó sem lehetett róla! A párbajtőr annyira összetettebb, szoktuk is froclizni a vívókat, hogy mi vagyunk az igazi vívók. A viccet félretéve, valóban megterheli az embert a párbajtőr mind mentálisan, mind fizikailag. Egyéniben és csapatban az olimpiai bajnoki címeinket és a világbajnokságokat is úgy tudtuk megnyerni, hogy közös célért küzdöttünk, másrészt pedig olyan koncentráltak voltunk, mint senki más az ellenfelek közül. A tanítványaimnak is azt szoktam mondani, hogy gyakoroljanak rengeteget és figyeljenek minden rezdülésre a páston.
– Szász Emesénél, Nagy Tímeánál is így volt, hogy csak két olimpiai bajnokot említsek, akiket Ön készített föl?
– A vívásban megmutatkozik az ember személyisége is. Nagy Titi esetében már olyan versenyzőnek segíthettem, aki olimpiai bajnok volt és szerette volna megvédeni a címét. Ő már tudta milyen olimpiát nyerni. Sok mindent e téren nem tudtam neki mit segíteni, ellenben apróságokra felhívtam a figyelmét. Sokat elemeztünk, és lám kitartásának köszönhetően meglett a második egyéni aranyérme is. Nagyon büszke voltam rá, akárcsak Emesére. Olyan tanítvány, aki zokszó nélkül elfogadta a kéréseim. Edző nem is kívánhatna jobbat. Fejlődött folyamatosan és Rioban 2016-ban az ötkarikás játékokon felért a csúcsra. Megérdemelte. A munkát majd folytatjuk tovább, hiszen a következő cél Tokió, de most inkább a kisbabájával foglalkozik. A Vasasnál edzünk, hiszen Emese a klubért is harcol és nemcsak az Országért.
– Mi a helyzet az utánpótlással? Kérdezem ezt annak tükrében is, hiszen Ön számtalan helyen megfordult versenyzőként. Volt az Újpestben, Miskolcon a Vasasnál, majd az OSC-nél?
– Figyelem a gyerekeket a versenyeken. Járom az országot. Vannak tehetségeink és tény és való, hogy az elmúlt évek sikerei: Szilágyi Áron, Szász Emese, de akár említhetném Kulcsár Krisztián unokaöcsém nevét is, – aki jelen pillanatban a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke -, hogy lesznek sikerek a jövőben is, de nagy az elszívó erő a társadalom részéről. Már nem annyian akarnak sportolni, mint a mi időnkben. Sportdiplomáciában kell megerősödnünk a meglátásom szerint, az sokat lendíteni nemcsak a víváson, hanem az összes többi sportágban is.