Véleményvezérek a sportban

Az Influencer Festival az influencerek és az influencer marketing iránt érdeklődők szakmai fesztiválja és csúcstalálkozóját rendezték meg Budapesten. Olyan jeles sportolók, olimpiai bajnokok is részt vettek többek között, mint Gyurta Dániel, Liu Shaolin Sándor, Berki Krisztián, Baji Balázs, Gyarmati Panka, Lékai Máté.
A versenyzők két kerekasztalbeszélgetés során vitatták meg egymás között mit is jelent véleményvezérnek lenni, hogy napjainkban mivel lehet kitűnnie egy sportolónak az eredményein kívül az egyéb felületeken.

A világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes Baji Balázs a Bp-i Honvéd atlétázója szerint fontos, bár bevallotta, hogy neki erre nincs sok ideje, így megkért egy marketing céget segítségül.
“Számomra az is fontos, hogy az is kiemelésre kerüljön az életemből, állatorvos is vagyok. Összetett feladat a csapatnak,de megoldották. Bármikor megoszthatom ötleteim, hogy mit szeretnék visszalátni a felületeken. Harmonikus a viszony közöttünk.”

Liu Shaolin Sándor az MTK gyorskorcsolyázója a Pjongcsangi téli olimpia aranyérmes férfi 5000 méter váltójának tagja, így nyilatkozott: “Ohh! Azt hiszem én vagyok az egyik legőrültebb a sportolók között e téren. Bármilyen fontos napi rezdülésem azonnal megosztom Instagrammon, Facebook-on vagy twitteren. Na jó, azt mondjuk nem, hogy vettem két liter tejet a boltban. Egy nagy titka van annak, hogy véleményvezér legyél, foglalkozz az oldalaiddal nagyon sokat. Persze van más is, de azokat most nem árulom, mert elsőségre hajtok.

Berki Krisztián az UTE tornásza és Gyurta Dániel egykori úszó, ma már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja – London olimpiai bajnokai – “egy húron pendültek:”Mi már egy másik korosztály tagjai vagyunk. Természetesen nekünk is van profilunk, de azt valljuk, hogy először az eredmények legyenek meg, azok minősítsék az embert, aztán jöhetnek a különböző videómegosztó és egyéb megjelenések, ám hogy mindketten neki álljunk éjszakákon át órákat eltölteni a gép előtt, ehhez már túl öregek vagyunk.

Lékai Máté a Veszprém kézilabdázója csapatjátékosként kényelmesebb helyzetben van. “Annyi mérkőzésünk van egy évben, hogy erre egyik csapattagomnak se lenne ideje. Így egy külsős cég foglalkozik a mérkőzéseinkkel, életünkkel. Ismerem az oldalakat, nekem is vannak social media felületeim, de az inkább privát.

A konferencián nemcsak sportolók, hanem teljesen más szakmai szegmens tagjai is vitatkoztak, kérdeztek, beszélgettek egymással, korosztálytól függetlenül. A konklúzió: eredményesség, kitűnni vágyás, kreatívitás és ahogy Liu Shaolin Sándor fogalmazott: foglalkozni kell mindennap.