CÍM

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

TELEFON

+36 1 460 6810

E-MAIL

sosziroda@sosz.hu

Első osztályos gyerekekkel zárták az évet a kecskeméti Spariban

DSC_0242_1 (002)

A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér 2018. december 18-án rendezte meg csarnokában az elsősök szokásos ping-pong versenyét. A Spartacus több mint 30 éve kiemelten foglalkozik Fodor Miklós edző irányításával az utánpótlás neveléssel. Ennek keretében minden évben több száz első osztályos gyermekkel ismertetik meg az edzők a sportágat.

Az Arany János Általános Iskola, a Móra Ferenc Általános Iskola, a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola, a Béke Általános Iskola és a Szent Imre Általános Iskola első osztályos tanulói játékos keretek között ismerkedtek meg az asztalitenisz alapjaival, a legfontosabb fogalmakkal, a megfelelő ütőfogással, illetve a helyes mozgással.

A megmérettetés előtt egy asztalitenisz bemutatót néztek meg az elsősök, ahol Polónyi Nóra, Molnár Anna és Vajda Viktor mutatták be az asztalitenisz fortélyait.

A látványos bemutatót követően az osztályok legjobbjai az órákon elsajátított gyakorlatokban mérték össze tudásukat. Íme, a végeredmény:

Tenyeres tartás – fiú:

  1. Gödény Milán Gábor (Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája)
  2. Kopcsó Benett (Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolája)

III. Borsod Barna (Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola)

Tenyeres tartás – lány:                                   

  1. Galamb Nóra (Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola)
  2. Baranyai Lotti (Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola)

III. Csányi Anna (Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola)

Fonáktartás – fiú:

  1. Fazekas Máté (Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola)
  2. Bohner Hugó (Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolája)

III. Marino Lorenzo (Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola)

Fonáktartás – lány:

  1. Csányi Anna (Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola) –
    Galamb Nóra (Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola)
  2. Zsoldos Lotti (Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola)

Tenyeres pattogtatás – fiú:

  1. Borsos Hunor (Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola)
  2. Marino Lorenzo (Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola)

III. Kopcsó Benett (Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolája)

Tenyeres pattogtatás – lány:

  1. Galamb Nóra (Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola)
  2. Giblák Emma (Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola)

III. Kovács Kata (Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola) –
Zala Izabella (Kecskeméti
 Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Móra Ferenc

      Általános Iskolája)

Fonák pattogtatás – fiú:

  1. Kopcsó Benett (Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolája)
  2. Bús Botond (Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolája)

III. Borsos Hunor (Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola)

Fonák pattogtatás – lány:

  1. Galamb Nóra (Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola)
  2. Giblák Emma (Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola)

III. Brútyó Boglárka (Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola)

1 tenyeres – 1 fonák pattogtatás – fiú:

  1. Borsos Hunor (Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola)
  2. Marino Lorenzo (Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola)

III. Kopcsó Benett (Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolája)

1 tenyeres – 1 fonák pattogtatás – lány: