CÍM

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

TELEFON

+36 1 460 6810

E-MAIL

sosziroda@sosz.hu

200 milliós támogatási program kis- és közepes sportegyesületeknek

virag foto

A három pillérből álló Hiszek Benned! Programot az az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága indította 2016 őszén, ezzel is támogatva a szabadidősportot, az egészséges életmód széleskörű elterjedését, valamint az utánpótlás-nevelést és tehetséggondozást. Virág Lajos, ügyvezető igazgató többek között erről is nyilatkozott
Mennyire ítéli meg sikeresnek, a Hiszek Benned programot?
Abszolút sikeresnek tekinthető a program már csak a számok tükrében is. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkárságával a IV. ütem beindításáról tárgyalunk. Az első három ütemben, ütemenként több mint, 400 sportszervezet adta be a pályázatra a jelentkezését. Átlagosan 150 és 200 sportszervezetet tudtunk támogatni több mint, fél milliárd forintos értékben két és fél alatt.
Azon sportegyesületeknek kiváló ez a lehetőség, melyek más átfogó sporttámogatási finanszírozási rendszerből kimaradtak, felzárkóztató sportágakra gondolok, hiszen számukra az elmúlt 6-8 évben nem jutott támogatás,
A Sportegyesületek Országos Szövetsége miként tudja kontrollálni azt, hogy az összegek valóban odajutnak el, ahová kell?
A Sportegyesületek Országos Szövetsége továbbadott támogatásként nyújtja mindezt, melyet a Sportért Felelős Államtitkárság biztosít részünkre. Ennek szigorú szakmai és pénzügyi elszámolása van.
Konkrétan a szakmai segítség mit jelent?
A programnak edukációs része is van, hiszen például, akik közoktatási, köznevelési intézményekkel kötnek együttműködési támogatásokat más nagy egyesületekkel, nevelik együtt az utánpótlásukat, többek között próbáljuk erre felé ösztönözni az egyesületeket.
Idén 30 éves a SOSZ. Lesz egy eseménysorozat ebben az esztendőben, melyek lesznek ezek?
Valóban idén ünnepli 30. születésnapját a Szövetség, és éppen ezért a vezetőség SOSZ30 névvel, egy rendezvénysorozatot tervezett. A megnyitása a mai napon egy konferenciával veszi kezdetét, melyet minden évben megtartunk. Itt a sportszervezeteknek bemutatjuk a pályázati, adózási változásokat, ez egy támogatói konferencia, számtalan előadás keretében. Február 15.-n tartunk egy Gálaünnepséget a Groupama Arénában, ahol díjazzuk az elmúlt 30 év legeredményesebb sportegyesületeit.
A Magyar Sport Napján egy kötetlenebb konferenciát tartunk a sportegyesületeknek, ahol az elmúlt 30 év legbefolyásosabb tényezőit olyan előadók jelenítik meg, akik meghatározók voltak az egyesületek életében.
Rendezünk egy jubileumi ünnepi Közgyűlést. Itt díjazzuk a legsikeresebb olimpiai és paralimpiai versenyzőket adó sportegyesületek vezetőit, a három legkiemelkedőbb sportszervezeti vezetőit, az eredményességben és közösségépítésben legnagyobb fejlődést elérőket sportszervezetet, illetve átadásra kerül a SOSZ legmagasabb kitüntetése, a Brüll Alfréd Életműdíj is.