Kiss Balázs az új elnök

Hogy lehet hatékonyan megerősíteni egy szakosztályt? Egyszerű a képlet: vegyünk egy világversenyeken edzett sportolót, aki kellő vezetői vénával rendelkezik, illetve minél gyorsabban építsünk fel egy elhívatott és lelkes szakmai gárdát, amelyre hosszú távon lehet majd alapozni. Nos, valami ilyesmi játszódott le birkózószakosztálynál, ahol január eleje óta már a jövő klasszisait nevelik.

– Köszönöm, jól vagyok, nem tagadom, hogy hirtelen sok lett feladatom, de, hála a több évtizednyi versenysportnak, jól viselem a terhelést – mondta klubunk birkózó szakosztályának újdonsült elnöke, Kiss Balázs világbajnok, világ- és Európa-bajnoki bronzérmes, olimpikon birkózó. – Megtiszteltetés számomra, hogy kiérdemeltem a klubvezetés bizalmát, melynek szeretnék majd szakosztályvezetőként is megfelelni.

Balázs elődje, a kétszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes Tóth István már a riói olimpiát követően úgy érezte, hogy egy agilis, fiatal vezetőnek kellene átadnia a stafétabotot. Hogy miért csak most került sor erre a változásra, az újdonsült elnök a következő indokot adta.

– A riói olimpiát követően a tavalyi budapesti világbajnokságig lendületben maradtam. Az egy olyan időszak volt, amikor csak az edzésekre és a versenyekre fókuszáltam. Ez, persze, most sem nagyon változott, hisz eltökélt célom a tokiói olimpiára való kijutás, ám ezt a döntést nem lehetett tovább halogatni, ezért a klub- és a szakosztály korábbi vezetésével egyetértésben, januártól végrehajtottuk a szükséges személyi változásokat.

Eszerint a korábbi elnök, Tóth István a szakosztály tiszteletbeli elnöke lett. A helyét a szakosztály élén Kiss Balázs vette át, a szakmai munkáért pedig a szakosztály vezetője, Illés Gergely lesz a felelős. A versenyzők edzéseit a jövőben is Takács Ferenc koordinálja majd, de immár vezetőedzői munkakörben, Illés Gergely edzőként pedig az utánpótlásra fókuszál majd. Ebben a munkában segítségére van Kovács Levente, Nagy Bence, Borshosh Eduárd és Balla Márk is. Szükség is van ennyi edzőre, hisz az új rendszerben működő szakosztály létszáma villámgyorsan megsokszorozódott.

– Jászkisér mellett ma már alszakosztályunk működik Üllőn, Felsőpakonyban, illetve az Ócsa-Alsónémedi térségben is. Hála, Illés Gergő elhívatott munkájának, újból vonzó lett a szakosztályunk a vidéki bázisok számára. Ennek köszönhetően most is tárgyalásban állunk újabb jelentkezőkkel, így a létszámunk növekedése még korántsem fejeződött be.

Az új szakosztályelnök elsődleges célként jelölte meg a sportág bázisának kiépítését. Ám, mint mondta, mindez nem mehet a versenysport rovására.

– Tény és való, hogy nem lehet minden birkózóból világbajnok, sokan pedig már a hazai versenyrendszer legelején kirostálódnak. Ám, ahhoz, hogy minél több Korpási Bálintunk legyen, szükség van nagyobb merítési lehetőségre. A legfontosabb feladat tehát, minél több gyereket bevonzani a Tatai úti birkózótermünkbe, amely célkitűzésnek már kezdünk megfelelni. Ma már öröm lemenni egy edzésre, mert a terem újra gyerekzsivajtól hangos. Emellett azonban fontos a régi értékeink megtartása is. Ma még elég szűk az élversenyzői gárdánk (ha neveket kellene említeni, Kiss Balázs, Korpási Bálint, Takács István és Papp Bertalan, aki jelenleg képes BVSC-s birkózóként komolyabb eredményekre), ám reméljük, hogy hamarosan felnő melléjük egy olyan gárda, amelyre hosszú távon tudunk majd támaszkodni.

A szakosztály szeretne néhány – maximum öt – éven belül minden korosztályban csapatot kiállítani, hogy minél nagyobb létszámban képviseltetve legyen a versenyeken. Egy olyan patinával rendelkező bázis, mint a miénk, megérdemli végre, hogy ismét régi fényében tündökölhessen. Az első „dicséretet” már meg is kaptuk, hisz a szövetség döntése értelmében a szabadfogású válogatott élére volt versenyzőnket, a kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes, világbajnoki negyedik helyezett, háromszoros olimpikon Dvorák Lászlót nevezték ki szövetségi kapitánynak. És még egy dolog, amire máris büszkék lehetünk, a jelenlegi aktív versenyzők közül egyedül Kiss Balázs az, aki már sportvezetőként is bizonyítani tudja rátermettségét.

– Visszatérve az elejére, nem könnyű időszakot élek, hisz idén fejezem be a tanulmányaimat a Testnevelési Egyetem sportmenedzseri szakán, ám eltökélt szándékom, hogy ennyivel nem elégszem meg, hanem próbálom a jövőben tovább képzeni magamat. Emellett idén ismét kvalifikációs világbajnokság lesz – szeptemberben, Asztanában -, ahol az olimpiai szereplés érdekében az 1-6 hely valamelyikén kellene végezni. Mondhatnám, azt, hogy a tavalyi budapesti eredményemmel már Tokióban érezhetném magamat. Ha a vébén nem jönne ki a lépés, nagyon megnehezíteném a dolgomat, mert már csak két verseny, egy európai és egy világválogatón lenne lehetőségem a kvalifikációra. Tehát idén mindent a világbajnoki szereplésnek rendelek alá. A tanulás és a sport majdnem minden időmet kitölti, de én szeretném a szakosztályvezetést is teljes erőbedobással végezni. Jelenleg 36 esztendős vagyok, és még érzem magamban az erőt, hogy ennyi teherrel megbirkózzam.

forrás: bvsc.hu