CÍM

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

TELEFON

+36 1 460 6810

E-MAIL

sosziroda@sosz.hu

Szilágyi Áron jó úton halad

szilagyi aron kep

A vívók is megkezdték a Világ Kupa sorozatot. Az első állomás Kairóban volt, ahol kétszeres olimpiai bajnokunk a második helyen végzett. A Vasas SC versenyzője elégedett volt az idény kezdettel. Szerinte jó úton jár és reméli, hogy a budapesti világbajnokságon júliusban is a dobogóra állhat.

– Nagyon elfáradtál a kairó-i versenyen?

– Nem feltétlen. Jó volt már versenykörülmények között a pástra állni. Jól éreztem magam és csak a döntőben szenvedtem vereséget. Nagyon erős volt az alapozásunk és rendkívül sokat edzettünk. Kairóban kipróbálhattam az újonnan gyakorolt támadásokat és nagy hatásfokkal működött. Kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a bíráskodás. Kellemesen csalódtam, és ha ez marad az év hátralévő részében, akkor az, pozitív változás a vívásban.

– Mennyire lesz sűrű a programod?

– Szinte minden héten lesz verseny az idei esztendőben. Most Padova következik, aztán Budapest a Világ Kupa sorozatban. Mérkőzéshiányom, tehát nem lesz, mire júliusban eljutunk a kvalifikációs világbajnokságig. Mondhatom, hogy már megszoktam az elmúlt tizenegy évben, mióta a felnőttek között versenyzem, menetből kell vívnom. Egyik megméretés követi a másikat.

– Hogyan motiválod magad minden versenyre? Gondolná az ember, hogy két olimpiai aranyéremmel a hátad mögött, nem lehet könnyű.

– Nem tagadom voltak olyan viadalok, amikor alulmotivált voltam. Régóta dolgozom pszichológussal. Rendszeresen találkozunk és folyamatosan foglalkozunk a mentális dolgokkal. A rutin sokat számít. Úrrá tudok lenni már ezeken a problémákon. Most pedig Tokióért küzdök, tehát ezzel nem lehet gond.

– Mégis, mi az elvárás magaddal szemben?

– Minden versenyen szeretném a legjobbamat nyújtani. A férfi vívók mezőnye nagyon erős. Sokszor tényleg csak az számít, hogy az adott napon ki milyen lábbal kelt föl. Igyekszem mindig megújulni és az edzőmmel, Decsi Andrással új technikákat elsajátítani. Ezekkel lephetem meg ellenfeleim. Az elvárás magammal szemben, hogy a maximumot hozzam ki magamból.

 

Foto: Nemzeti Sport