CÍM

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

TELEFON

+36 1 460 6810

E-MAIL

sosziroda@sosz.hu

65 éves lett a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér

14

Május elsején ünnepelte fennállásának 65. évfordulóját a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér . Korábban több szakosztállyal tevékenykedve, mára kizárólag asztalitenisszel foglalkozó klub nemzetközi és országos sikerekben is bővelkedve, ma már a KTE után Kecskemét második legnagyobb múltú sportköre. Az elért eredményekhez természetesen hozzájárult a mindenkori elnökök, edzők, dolgozók, játékosok, versenyzők, társadalmi munkások, támogatók, szimpatizánsok, vállalkozók segítsége, médiákkal való együttműködése.
A nap folyamán, 11 órától a Spartacus csarnokában 8 különleges összeállítású csapat, speciális asztalitenisz szabályokkal mérkőzött meg egymással. A vegyes csapatok különböző erősségű játékosokból, ex-játékosokból álltak össze, hogy minden formáció egyenlő esélyekkel indulhasson. A játékos meccsek szuper hangulatot teremtettek a csarnokban, mindenki sikerélményekkel folytathatta napját.
Felavatásra került a Széchenyi sétányon, a Spartacus kültéri közösségi téren egy teqball asztal illetve pálya is. A 4. számú vk. részönkormányzat és a Spartacus újbóli együttműködésének szép példája, amelyből ismét az itt élők profitálhatnak leginkább. Bogasov István és Ujhidy Tibor rövid beszéde után KTE játékosok „üzembe helyezték” az új asztalt és bemutatták, hogyan is kell játszani a teqballt.
A versengések után, 17 órára a Bajor Étterembe invitálták ünnepélyes megemlékezésre, vacsorára a vendégeket. Az ünnepély nyitóbeszédét Dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester tartotta a város képviseletében, aki rávilágított arra, hogy Kecskemét városnak szüksége van az ilyen közösségi terekre, ahol kikapcsolódhatnak a fiatalok. Továbbá hozzátette, hogy Kecskemét önkormányzata, mint eddig, a továbbiakban is támogatni kívánja a Spartacus kezdeményezéseit.
Dékány Ferenc edző a „régebben fiatalok” nevében köszöntötte a résztvevőket.
Ujhidy Tibor a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér elnöke tájékoztatta az ünneplőket az elmúlt 5 év történéseiről. Alapvetően a folyamatos fejlődés, sikerek, pozitív fejlemények jellemezték az elmúlt időszakot. Sokszínű az egyesület működése, hiszen a hagyományos verseny, utánpótlás nevelési sporttevékenységen kívül a szabadidősportos, ifjúsági közösségi programok, diáksport és iskolai sport területén is tevékenykedik. Sőt, folyamatosan segíti a kültéri közösségi téren a lakosság sportolását.

A fogadáson Grosán Pál röviden bemutatta a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér elmúlt 65 évének történéseit, hiszen eme évfordulóra egy könyv tervezett is született. A kézirat online, pontosításra váró tervezetét jelenleg a https://kspari.hu/spartacus-65-evfordulo-konyv honlapon lehet megtekinteni. Az esetleges hibák, félreértések elkerülése végett várják a kötetben szereplő ex-Spartacusos játékosok visszajelzését, hogy végleges formába önthessék az irományt.
Megismerhettük tőle az 1990-es évek elejétől a magyar bajnoki éremstatisztikát: 46 Spartacus asztaliteniszező állhatott a magyar bajnoki dobogó valamelyik fokára, amelyből 18 nő és 28 férfi összesen 223 db bajnoki érmet nyert. Ebből
54 db arany
68 db ezüst
101 db bronzérem.
A múltban több válogatott versenyző is volt, akik összesen 5 EB érmet nyertek.
E mellett a felnőtt férfi csapat magyar bajnok, sokszoros bajnoki érmes, sőt a Szuper Liga nemzetközi kupában is többszörös dobogós helyezést ér el.
A rendezvény utolsó formális pontja a mindenkori kiemelkedő spartacusos játékosok, edzők, vezetők, támogatók, média elismerése volt. A Spartacus „legrégebb óta fiatalját” Rigó Endrét köszöntötték egy egyedi feliratú mezzel, majd a kiugró teljesítményt elért versenyzőket díjazta emléklappal Fodor Miklós vezetőedző.
Köszöntésük elengedhetetlen volt, hiszen a kiemelkedő versenyeredmények kitartó versenyzői és edzői munka, társadalmi munkában dolgozó vezetőség, szponzorok rendszeres anyagi hozzájárulása, valamint a média folyamatos önzetlen támogatása nélkül nem jöhetett volna létre. Pártfogásuk nélkül nem lenne ilyen szignifikáns sportegyesület Kecskemét városában a Spartacus.
A színvonalas műsor után a vendégek svédasztalos vacsorából választhattak, majd ünnepi torta is került a terítékre.

Ujhidy Tibor elnök:
A 60 éves évfordulón már sokan megígértették velem, hogy minél előbb tartsunk ismét egyesületi találkozót. Nagy örömünkre szolgált, hogy az előzőhöz képest is még többen jöttek el az egész napon át tartó rendezvény sorozatra, miközben még kifejezetten jól is érezték magukat. Ismét ígéretet kellett tennem a folytatásra, amelyet örömmel vállaltam. Szükség van az ilyen eseményekre, hiszen egy sportkör múltjának ismerete nélkül, csak a mindennapokban lebegő szervezet. Számomra személyesen is nagy ünnep ez az évforduló, hiszen éppen 50 éve lettem tagja e nagyszerű és patinás családnak. Versenyzőként, később edzőként, majd több, mint 30 éve sportvezetőként szolgálom a klubot. A szilárd alapot mind szakmai, mind anyagi, mind erkölcsi területen a folytonosság, a széles társadalmi elismertség jelenti. Arra valamennyien büszkék vagyunk, hogy a 65 éves évfordulónk azt is jelenti, a KTE után a 2. legrégebbi sportszervezetről tudunk beszélni. Az ilyen rendkívüli találkozók után tudunk újult erővel ismét nekirugaszkodni a mindennapi élet nehézségeinek. Először is köszönöm munkatársaimnak az áldozatos tevékenységüket, akik nélkül nem ment volna a munka, nem jöttek volna sikerek. A teljesség igénye nélkül szintén köszönjük Kecskemét önkormányzatának, a széchenyivárosi képviselőknek, a Kecskeméti Sportiskolának, a támogatóknak, a médiának a sok évtizede tartó segítségét, és bízunk a pozitív folytatásban. Mindig a legnehezebb megindítani, mozgásba lendíteni egy vonatszerelvényt. Elmondhatjuk, hogy a Spartacusé lendületbe jött, és azon leszünk, hogy egyre gyorsuljon. Hajrá Spartacus, hajrá Kecskemét sportja!