100 éves lett a Pécsi Vasutas Sportkör

A PVSK megalapításának századik évfordulóján ünnepi küldöttgyűlést tartott az egyesület, ahol átadták az idei Aranygyűrű-elismeréseket is.

Ötszáz fő alapította meg a Pécsi Vasutas Sportkört 1919. augusztus 23-án. Egy évszázaddal később ugyanekkora, vagyis 500 fős vendégsereg ünnepelte az egyesület centenáriumát a klub kosárlabda akadémiájának vadonatúj multifunkciós munkacsarnokában szervezett ünnepi küldöttgyűlésen. Elsőként Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium államtitkára, a PVSK társadalmi elnöke méltatta az egyesületet.

89DA529D-ED6C-40D8-BD6A-03EE2BC4840AAz egyesület alapítói zűrös és viharos időszakban választották a sportot életük fontos részévé, és a klub túlélte a történelem viharait, mert a PVSK mindig erős és összetartó közösség volt, amely bármilyen nehézséget le tudott győzni. Az egyesület jelenleg a régió egyik legsikeresebb sportegyesülete, és egyben az egyik legnagyobb utánpótlás-képző bázisa, amely további fejlődés előtt áll annak a kormányzati támogatásnak köszönhetően, amiből a klub létesítményei megújulhatnak. A kormány nemcsak a létesítmények megépítésére ad támogatást, de egy közelmúltbéli döntés alapján az egyesület működéséhez is, ami garanciát jelenthet arra, hogy további sikeres évek, évtizedek, vagy akár egy újabb évszázad álljon a PVSK előtt– mondta köszöntőjében Rákossy Balázs.

Pécs szerb megszállása alatt alakult a PVSK, amely túlélte a második világháborút, a Rákosi-rendszert, az 56-os forradalmat, és még a rendszerváltozást is. Mind-mind olyan változást hoztak, amelyek akár az egyesület végét is jelenthették volna, de a PVSK nemhogy megszűnt, inkább megerősödött a viharokban. A sport szeretete és tisztelete adott erőt és nyitott távlatokat a klub sportolóinak, akik számos szép sikerrel öregbítették Pécs hírnevét. A sport nemcsak a testet, hanem a lelket is erősíti, önfegyelemre, alázatra, küzdelemre tanít, amik az élet minden területén hasznos erények. A PVSK-nál az elmúlt egy évszázadban fiatalok ezrei, sőt tízezrei tanulták meg ezeket az erényeket a különböző sportágakban, amivel az egyesület aktív és hasznos tagja lett a városi közösségnek. Ez a titka a PVSK folyamatos sikereinek, és ez az alap, amire a következő időszakot is sziklaszilárdan építheti a klub – húzta alá köszöntőjében Őri László, Pécs város alpolgármestere.

34D90FCF-6E2B-4349-9048-FE492A9D45A2

– A PVSK százéves története igazi kalandregény, bővelkedik sikerekben és kudarcokban, eredményes, és válságos időszakokban egyaránt. Utóbbiak sem tudták azonban bedarálni a klubot, amely így immár az egyik legpatinásabb vidéki sportegyesület, a régió egyik legfontosabb utánpótlásképző központja. Az egyesület mai arculata tükörképe a klubot harminc éve vezető elnöknek, Czerpán Istvánnak, aki amellett, hogy sikeres pályára állította a PVSK-t, még a Sportszervezetek Országos Szövetségének alelnökeként is folyamatosan a vidéki egyesületek fejlesztéséért dolgozik. Ezúton gratulálok eredményes munkájához, a PVSK-nak pedig további sikereket kívánok a második száz évre is – fogalmazta meg Virág Lajos, a Sportszervezetek Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója.

Az egyesület nemcsak megalakulásakor kötődött a vasúttársasághoz, hanem hosszú évtizedekig, hiszen a létesítményeket a MÁV biztosította a vasutas sportegyesületek számára, így a PVSK számára is. Ez komoly támogatást jelentett, amit konkrét pénzbeli támogatás is kiegészített hosszú időszakon keresztül. A legutóbbi években a MÁV kivonult a sport finanszírozásából, de a PVSK ezt a nehéz időszakot is sikerrel vészelte át, ami mutatja, a múltban gyökerező szilárd alapra épített modern sportegyesület felkészült a következő időszakok kihívásaira is, amihez ezúton kívánok sok sikert és kitartást a klub valamennyi tagjának – mondta el Szabó Csaba, a MÁV pályavasúti területi igazgatója, aki nem felejtette el megköszönni a korábbi Pécsi Területi Igazgatóság vezetőinek a PVSK számára nyújtott támogatását. A küldöttgyűlés tapssal honorálta az ünnepi rendezvényre is ellátogató, immár nyugalmazott igazgatók elkötelezettségét.

Czerpán István, a PVSK elnöke az egyesület száz évének történetét foglalta össze ünnepi beszédében. Kitért az egyes szakosztályok megalakulására és legfontosabb eredményeire. Bemutatta az egyesület tíz olimpikonját, és valamennyi Aranygyűrűsét, ismertette a csapatsportágak legnagyobb eredményeit, és beszélt arról a fejlesztésről is, ami a kormány támogatásának köszönhetően a következő másfél-két évben modern sportközponttá változtatja az 50-es években épült Verseny utcai sporttelepet.

BD2E2BB1-1A18-4C34-BE19-7E9D8DEB7EC1

Sokan kérdezik, mi a titok, hogyan maradhatott fenn száz évig az egyesület. Én úgy látom, hogy a titok egy szó: az összefogás. A PVSK közössége mindig befogadó volt, kész az együttműködésre, és a megalkuvást nem tűrő munkára. Ugyanakkor az összefogást tágabb értelemben is érthetjük, hiszen a MÁV egykori és az önkormányzat folyamatos támogatása, szponzoraink önzetlen segítsége és a szakmai szervezetekkel folytatott párbeszédek nélkül ma biztosan nem tartanánk ott, ahol vagyunk. Jelmondatunk nem változott: türelem és alázat vezet sikerre, mi ezen az úton járunk – tette hozzá Czerpán István.

Honti Róbert, az 1968-as mexikóvárosi olimpikon emlékeit osztotta meg a közönséggel: beszélt arról, hogy hogyan lett atléta, mennyire csodálta a nagy elődöket és milyen érzés volt a régi salakos pályán versenyezni. Elmondta, hogy közösséget, tartást és erőt adott neki a PVSK, amiért mindig hálás marad.

Az ünnepi beszédeket követően a Vivat Bacchus énekegyüttes adott rövid koncertet, amelyben még az erre az alkalomra, a százéves PVSK tiszteletére írt dalukat is előadták. Ezt követően Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke és Virág Lajos, a Sportszervezetek Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója adott át egy-egy emléktárgyat a PVSK elnökének. Az ünnepi küldöttgyűlés végén az elismeréseket adták át a klub vezetői.

A régóta a klubnál dolgozó sportolók, edzők, sportvezetők, szponzorok díszoklevelet vehettek át: Dr. Ábrahám István, Szabó József, Vincze György, Németh János, Tallósi István, Garami József, Rónai István, De Blasio Antonio, Katics József, Czukor Zoltán, Freier Balázs, Domján Zsuzsanna, Lipp József, Varga György, Vonyó Péter, Vészi Klára, Géra Nándor, Szakács László, Parragh Katalin, Dr. Morvay-Sey Kata, Svinger László, Marosújvári András, Dr. Jillek Szabolcs, Meződi Levente, Kerekes Imre, Jani Pál, ifj. Dr. Mintál Tibor, Bernáth Miklós, Sági Zoltán, Csirke Ferenc, Rab Gyula, Dragan Alekszics, Veljko Budimir, Lázár Lajos, Dr. Jankó Tamás, Rudolf Péter és Horváth Lajos.

Az ünnepi küldöttgyűlés végén adták át a PVSK Aranygyűrű kitüntetését is: a centenáriumi évben Iványi Dalmakosárlabdázó, edző, a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatója, Kovács Mária, ökölvívó, edző, korábbi szövetségi kapitány és Ivkovics Sztojan kosárlabdázó, edző, szövetségi kapitány vehette át a klub legrangosabb elismerését.

pvsk.hu