CÍM

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

TELEFON

+36 1 460 6810

E-MAIL

sosziroda@sosz.hu

Kecskemét és Szolnok sportélete is jelentős támogatásban részesült

kecskemet kiemelt

Kilencvennégy millió forint kormányzati támogatást kap a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. a világjárvány negatív hatásainak enyhítésére – jelentette be Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) elnöke Kecskeméten. Nem sokkal korábban Szolnokon hasonló bejelentést tett a támogatási szerződéseinek ünnepélyes aláírása alkalmával, mivel a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. százhuszonhárommillió forintot kapott a támgoatásból.

Az elnök hangsúlyozta, a program a koronavírus okozta járvány negatív hatásainak enyhítését, vagyis az egyesületek működésében előálló nehézségek orvoslását szolgálja, de emellett célja az egy évvel elhalasztott 2020-as tokiói olimpián és paralimpián induló vagy az indulási jogért harcoló sportolók felkészülésének segítése is.

A SOSZ jelentős támogatást biztosított az elmúlt években és biztosít folyamatosan a klubok számára, s ezek sorába illeszkedik a mostani pénzösszeg is. Kiemelte, az egyesületek pénzt a szakmai munkát segítő kiadásaikra – eszközbeszerzésre, munkabérre, sportegészségügyi kiadásokra, versenyeztetésre, edzőtáborokra, valamint létesítménybérlésre – használhatják fel.