CÍM

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

TELEFON

+36 1 460 6810

E-MAIL

sosziroda@sosz.hu

A Szolnoki Vízilabda Sport Club lett a bajnok a férfi Vízilabda OB I-ben

szolnoki dozsa

A Szolnoki Dózsa nyerte az E.ON férfi vízilabda ob I 2020/21-es kiírását. A Tisza-parti együttes az OSC elleni döntős párharc második mérkőzésén is diadalmaskodott, a szerdai 18-10-es sikerét követően szombaton – idegenben – 14-13-ra nyert.

A Szolnok ezzel 2017 óta először, története során tizedik alkalommal lett bajnok.

Mindkét oldalon kihagyott emberelőnyökkel indult a szombati összecsapás, majd a gólok sorát egy hatalmas bombával vendég oldalról Nagy Ádám nyitotta meg, de Erdélyi Balázs gyorsan válaszolt. A Szolnok némi szerencsével két góllal elhúzott és Burián Gergely ugyan ötösből szépített, Filip Filipovic a döntő addigi legszebb találatával – egy csodálatos kapás ejtéssel – visszaállította a különbséget. A középkedzés után Erdélyi szépített, de az első mérkőzésen öt gólt szerző Angyal Dániel egy kipattanót értékesítve betalált. A kapusok nem igazán tudtak hozzászólni a meccshez, Salamon Ferenc duplájával pedig egyenlített az OSC.

A második negyedben a fővárosi csapat rendezte a védekezését, támadásban pedig Manhercz Krisztián és Hárai Balázs villanásainak köszönhetően hárommal meglépett, Angyal a negyed végén kozmetikázott.

A harmadik felvonásban Jansik Dávid is feliratkozott a szolnoki gólszerzők közé, találatára Várnai Kristóf fantasztikus kapufás góllal válaszolt. A játékosok szebbnél szebb gólokat lőttek, így Filipovic két távoli bombája is szépségdíjas volt. Az újabb fordulatok után a Szolnok egygólos előnnyel kezdhette meg a zárófelvonást.

Ennek elején Manhercz kettős előnyből egyenlített, de Radomir Drasovic révén ismét a vendégek vezettek. Hárai centerből megint egyenlített, a túloldalon viszont Konarik Ákos értékesített egy fórt. Nem sokáig vezetett a Szolnok, ezúttal Salamon “jelentkezett” egy óriási góllal.

Az utolsó két percben mindkét gárda megkapta a maga emberelőnyét – az OSC kettőt is -, de csak a Szolnok használta ki a magáét: Angyal gólja egy kapufáról visszapattanó lövésből, Lévai Márton tarkójáról a hálóba pattanva született, ez azonban bajnoki címet ért a Tisza-partiaknak.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
OSC ÚJBUDA–SZOLNOKI DÓZSA 13–14 (5–5, 3–1, 2–5, 3–3)
Nyéki uszoda, zárt kapuk mögött. V: Kun Gy., Csanádi Zs.
OSC: Lévai – Várnai 1, SALAMON F. 3, Erdélyi 2, HÁRAI 3, MANHERCZ K. 3, Burián 1. Csere: Tóth M., Bundschuh, Sziládi, Dala D., Almási. Edző: Varga Dániel
SZOLNOK: Nagy V. – Jansik D. 1, Konarik 1, Kovács Gergő 1, ANGYAL 3, F. FILIPOVICS 3, Nagy Ádám 2. Csere: D. Pijetlovics, DRASOVICS 2, Szeghalmi, Schmölcz 1, Teleki, Dőry. Edző: Zsivko Gocics
Gól – emberelőnyből: 11/5, ill. 13/6
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Bundschuh (28. p.)

MESTERMÉRLEG

Varga Dániel: – A Szolnok a bajnok, de úgy érzem, hogy a legjobb csapatom nekem van. Amennyi nehézséggel, sérüléssel és betegséggel megküzdöttek a játékosaim, az túl van a hősiességen. Nagyon sok utolsó negyedes feltámadásunk volt korábban, ma végül ezüstérmet nyertünk, de ahogyan a fiúk reagáltak az elmúlt időszak minden megpróbáltatására a medencében és azon kívül is, megmutatja, hogy győztes mentalitásúak, és ennek beérik még a gyümölcse.

Zsivko Gocics: – Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hiszen bajnokok lettünk, ami a játékosok elképesztő munkájának köszönhető. Mondhatják rám, hogy jó edző vagyok, de ilyen társasággal a hátam mögött lehet, hogy túlzásnak érezném ezt. Az OSC is megérdemelten nyert volna, de a sportban a szerencsére is szükség van, amiből nekünk még az utolsó másodpercekben is kijutott.