HISZEK Benned-program, felhívás

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság meghirdette a HISZEK Benned Sport Programot (Helyi, Integrált Szabadidősportos és Egyesületi Keretek közötti Sport Program). A program céljaként az egészséges életmódra nevelést, a versenysportban és az ahhoz kapcsolódó utánpótlás-nevelésben és tehetséggondozásban rejlő lehetőségeket a társadalmi felzárkóztatás terén, valamint a szabadidősportot végző társadalmi rétegek szélesítésének jelentőségét az ország népegészségügyi mutatóinak fejlődése érdekében jelölte meg.

A HISZEK Benned Sport Program egyik alprogramjaként az ország bármely területén működő kis- és közepes sportegyesületek utánpótlásbázisának növelését kívánja támogatni az Államtitkárság a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) közreműködésével. Olyan projektek nevezését várja a SOSZ, amelyek a tehetségkutatáshoz, tehetséggondozáshoz kapcsolódó teendőkhöz társuló feladatok megvalósítását szolgálnák, például: sportágbemutató események szervezése, a megnövekedett taglétszám következtében szükséges sportszakember-foglalkoztatáshoz kapcsolódó kiadások, nevezési díjak ráfordításainak biztosítása. A támogatási időszak: 2016. szeptember 15-2017. március 15.

Az alprogram 150 000 000 Ft forrást biztosít a sportszervezeteknek, a program a lebonyolítója a Sportegyesületek Országos Szövetsége.

A programra való jelentkezés honlapunkon a HISZEK Benned Sport Program menüpontban megtalálhatók.