
Sporttámogatás: 125 milliárdra emelték az idei TAO-keretet
Március 7-i kormányrendelettel hivatalosan is eltörölték a január elején jogszabályba foglalt korlátozást a sportba áramló TAO-támogatásokra vonatkozóan. Eredetileg a kormány
Március 7-i kormányrendelettel hivatalosan is eltörölték a január elején jogszabályba foglalt korlátozást a sportba áramló TAO-támogatásokra vonatkozóan. Eredetileg a kormány
A vívók is megkezdték a Világ Kupa sorozatot. Az első állomás Kairóban volt, ahol kétszeres olimpiai bajnokunk a második helyen
Egyiptom fővárosában, Kairóban rendezték meg az öttusázók Világ Kupájának idei első versenyét. A hölgyek megméretésében Kovács Sarolta bronzérmes lett. Kiválóan
Őze Istvánnal, az UTE elnökével beszélgettünk a lila-fehér klub terveiről, jövőjéről, utánpótlásról. – Mindenekelőtt gratulálok az elmúlt 30 év
Szatmári András Budapesten született és csakúgy, mint édesapja a Vasas SC-ben kezdte el vívó pályafutását. Tehetsége korán megmutatkozott. Első edzője
Hogy lehet hatékonyan megerősíteni egy szakosztályt? Egyszerű a képlet: vegyünk egy világversenyeken edzett sportolót, aki kellő vezetői vénával rendelkezik, illetve
“A játékosok fejlődéséért, a profi futball színvonaláért a klubok a felelősek” – jelentette ki Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke,
Február 15-én pénteken a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) megalakulásának 30. évfordulóját ünnepelte a budapesti Groupama Aréna rendezvénytermében. A 300 fős
2018-ban a sportújságírók szavazata alapján az év csapata a Győri Audi ETO KC lett. A férfiaknál a rövidpályás gyorskorcsolyázó Liu
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.