Birkózó-vb 2018 Budapest – Legendák, edzők és a versenyzők is népszerűsítik a vb-t
A sportág legendás alakjai, valamint a válogatott edzői és versenyzői is szerződést kötöttek a Magyar Birkózó Szövetséggel (MBSZ) arról, hogy
A sportág legendás alakjai, valamint a válogatott edzői és versenyzői is szerződést kötöttek a Magyar Birkózó Szövetséggel (MBSZ) arról, hogy
Bejelentette visszavonulását a Rugóláb Lendület Sportegyesület és egyben a magyar műugrósport elmúlt időszakának két meghatározó versenyzője, Kormos Villő és Fazekas-Gondos Flóra.
Nőnapon tartotta alakuló ülését a Nők Magyarországért Klub, amelyet Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kezdeményezésére polgári értékrendű, befolyással
Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke kitüntetést adott át a XXIII. téli olimpián
Március másodika jeles dátum a magyar Atlétikában, hiszen első világbajnokát ünnepelhette a sportág. A rendkívül rokonszenves és végtelenül szerény Márton
A szervezők közleménye szerint az ELTE és a BEAC által szervezett háromnapos rendezvényen futsal, röplabda és kosárlabda sportágakban méri össze erejét
Továbbra is a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka a legértékesebb magyar sportoló a Forbes magazin szerint. A lap magyar kiadása
November 22.-én Szófiától veheti át Budapest a sportfővárosa titulust. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint fantasztikus elismerés a fővárosnak és
Impozáns körülmények között osztották ki a a 2017-es év legjobb sportolóinak járó díjakat az Uránia Nemzeti Filmszínházban, amelyen részt vett
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.