A SOSZ aktuális alapszabálya
Március 11-én tartotta meg alapszabálymódosító küldöttgyűlését a SOSZ. Az alelnöki értekezlet, illetve az elnökség által gondosan előkészített, új dokumentumot a
Március 11-én tartotta meg alapszabálymódosító küldöttgyűlését a SOSZ. Az alelnöki értekezlet, illetve az elnökség által gondosan előkészített, új dokumentumot a
2017-ben is folytatódik a magyar sport infrastruktúrájának jelentős léptékű fejlesztése. Jelzi ezt a kormány által benyújtott jövő évi költségvetési javaslat.
Megtartotta a jelenlegi összetételében utolsó ülését a SOSZ elnöksége. A központi téma természetesen a május 27-i, tisztújítással kiegészített, rendes évi
Száz nappal a riói Játékok megnyitója előtt sajtótájékoztatót tartott a Magyar Olimpiai Bizottság. Borkai Zsolt elnök elmondta, hogy sportolóink eddig
A gyászoló család mellett a sporttársadalom számos képviselője vett részt Kuszbel Ferenc temetési szertartásán az Óbudai Köztemető szóróparcellájában. A Sportegyesületek
Nagyon érdekesnek és különösen hasznosnak ígérkező konferenciát rendez május 4-én a SPORTJUS Magyar Sportjogász Társaság. A címe: a sportolók jogvédelme,
Április 23-án, szombaton, 11.45 órakor az Óbudai Köztemető szóróparcellájában veszünk végső búcsút az életének nyolcvanadik esztendejében elhunyt Kuszbel Ferenctől. Jelentős
Javában folynak a május 27-i, tisztújítással egybekötött küldöttgyűlés előkészületei. Négy megyében (Komárom- Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém), már lezajlottak a
A Nemzetközi Antidopping Ügynökség (WADA) január 1-jével tiltólistára tette a meldoniumot. Azóta 120 pozitív teszt született, és – mint emlékezetes
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.