Nem érhette meg a közelgő, nyolcvanadik születésnapját. Elhunyt Kuszbel Ferenc, a Sportegyesületek Országos Szövetsége felügyelő bizottságának, korábban hosszú időn át az elnökségének a tagja. Nagy tapasztalatokkal rendelkező, profi sportvezető volt; 1962 óta dolgozott a magyar sport meghatározó szervezeteiben. Februárban agyvérzéssel került kórházba, a halálának a híre mégis váratlanul érkezett. Szövetségünk saját halottjának tekinti. Óbudán, pályafutásának egyik sikeres állomáshelyén vehetünk tőle végső búcsút április 23-án, szombaton, 11.45 órakor.
Kuszbel Ferenc 1936. július 22-én született, és nagyon korán örök barátságot kötött a sporttal. 1953-ban, 17 évesen kezdett dolgozni a Klement Gottwald Villamossági Gyárban, ahol sportszervezőként is hamar kitűnt. Képzettségre is szert tett: elvégezte a TF sportvezetői szakát. 1962-től a Magyar Honvédelmi Sportszövetségben, majd a sportfőhatóságnál, Magyar Testnevelés és Sportszövetségben dolgozott.
Sportvezetői pályájának fontos, egyre felelősségteljesebb szakasza kezdődött el 1965-ben, amikor az egyik legnagyobb budapesti kerület, Óbuda testnevelési és sportfelügyelőségének az élére került. Majd 1978-ban jött a még nagyobb feladat, hiszen attól kezdve egy évtizeden át a Budapesti Testnevelési és Sporthivatal elnökhelyettese volt, mint a főváros sportéletének elismert szakértője és egyik meghatározó személyisége. 1989. január elsejétől húsz évig a Budapest Sportegyesület (BSE) elnöke volt.
2010-ben a SOSZ-bálon Arany Pálma-díjat vehetett át. A díjátadáskor a következő laudáció hangzott el róla: „Ő az egyik legrégibb és legtapasztaltabb magyar sportvezető. Dolgozott Budapest testkultúrájának minden fontos színterén. Volt az egyik kerület, Óbuda sportfelügyelője, több mint egy évtizeden át a budapesti sporthivatal elnökhelyettese, aki többek között végigcsinált egy hatalmas létesítményfejlesztési programot. Aztán két évtizedig állt a főváros reprezentatív klubjának, a Budapest Sportegyesületnek az élén. Ma a SOSZ számvizsgáló bizottságának tagja.”
Gazdag sportszakmai életútját fémjelzi továbbá, hogy volt tagja az általa kezdettől támogatott SOSZ elnökségének és a Magyar Olimpiai Bizottságnak is.
Fájdalommal búcsúzunk a régi, kedves társtól.
Nyugodj békében!
Írta: Szekeres István