Teljes a magyar és a nemzetközi sport 2018-as versenynaptára

2018-as esztendő legjelentősebb sporteseménye a XXIII. Téli Olimpiai Játékok lesz Phjongcshangban február 9. és 25. között. A 14-18 éves sportolók legnagyobb világversenyét, a III. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokat október 6. és 18. között rendezik Buenos Airesben. A világ június 14. és július 15. között minden bizonnyal az oroszországi labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit követi majd a legnagyobb figyelemmel.

Magyarországon olimpiai sportágakban ebben az évben egy világbajnokságot rendeznek. A birkózók 2013 után ismét Budapesten gyűlnek össze, október 20. és 28. között. Európa-bajnokságnak ad otthont Győr 10m-es sportlövészetben, Székesfehérvár öttusában. A győri verseny egyben kvalifikációs viadal lesz a fiatalok számára a Buenos Aires-i olimpiára.

A magyar tenger, a Balaton Laser Radial, Soling és Dragon hajóosztályokban lesz az Európa-bajnokság házigazdája.
2018 első nemzetközi viadala Magyarországon, január közepén az asztaliteniszezők World Tour-viadala lesz. Ez lesz a 2019-es budapesti világbajnokság egyik főpróbája is. Vívásban, judóban és birkózásban GP, öttusában, kajak-kenuban és triatlonban világkupa-viadal lesz hazánkban.

Fiatal sportolóink vízilabdában, kézilabdában és műúszásban világbajnoki érmekért versengenek. A 2017-ben az EYOF-ra átadott győri atlétikai komplexumban Európa-bajnokságon verseng az U18-as korosztály.

Öttusában a főiskolások és a katonasportolók számára rendeznek világbajnokságot hazánkban.

Ebben az évben hazánkon kívül több sportágban megkezdődik a 2020-as tokiói olimpiai kvalifikációs versenyek sora is.

JANUÁR:

5-7. Gyorskorcsolya Európa-bajnokság, Kolomna
12-14. Rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság, Drezda
12-28. Férfi kézilabda Európa-bajnokság, Horvátország
13. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. forduló
15-21. Műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság, Moszkva
15-28. Tenisz Australian Open, Melbourne
16. Férfi vízilabda világliga, Magyarország-Spanyolország
18-21. Asztalitenisz World Tour-verseny, Budapest
19-21. Női vízilabda Euroliga, selejtező
24. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 7. forduló
24. Férfi vízilabda Eurokupa, elődöntő, első mérkőzés
24-28. Biatlon Európa-bajnokság, Ridnaun-Val Ridanna
25-28. Peridot nemzetközi fedettpályás idénynyitó öttusaverseny, Budapest
30. Női vízilabda világliga, Magyarország-Oroszország

FEBRUÁR:

1-4. Női vízilabda Európa Kupa, negyeddöntők
2-4. Tenisz, Davis Kupa, világcsoport, 1. forduló: Belgium-Magyarország
3-4. Asztalitenisz Európa Top-16, Montreux (Svájc)
3-4. Tollaslabda ob, Pécs
5-11. Tenisz férfi challenger-torna, BOK Sportcsarnok
7-10. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny, Debrecen
7. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 8. forduló
7-10. Tenisz Fed Kupa, euroafrikai zóna, I. csoport tornája, Tallinn
7-12. Gyeplabda fedett pályás világbajnokság, Berlin
9-25. XXIII. Téli Olimpiai Játékok, Phjongcshang
10. Női kosárlabda Eb-selejtező, 3. forduló: Magyarország-Oroszország
14. Női kosárlabda Eb-selejtező, 4. forduló: Magyarország-Litvánia
10-11. Fedettpályás összetett atlétikai országos bajnokság, BOK Sportcsarnok
13-18. Tollaslabda csapat Európa-bajnokság, Kazan
14-19. Ijászat terem világbajnokság, Yakton
15-18. Férfi vízilabda Európa Kupa, negyeddöntők
15-18. Teremíjász-Eb, Budapest
17-18. Fedettpályás atlétikai országos bajnokság, BOK Sportcsarnok
17-25. 10 méteres sportlövő Európa-bajnokság, Győr
19-25. Budapesti női tenisztorna, BOK Sportcsarnok
24-25. Evezős ergométeres országos bajnokság, Győr
23. Férfi kosárlabda vb-selejtező, 3. forduló: Litvánia-Magyarország
24. Téli dobó ob, Szombathely
24. Férfi vízilabda ob I, középszakasz, 1. forduló
24. Női vízilabda Euroliga, negyeddöntő, első mérkőzések
26. Férfi kosárlabda vb-selejtező, 4. forduló: Magyarország-Lengyelország
27. Női vízilabda világliga, Magyarország-Hollandia
28. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 9. forduló
28. Férfi vízilabda Eurokupa, elődöntő, visszavágók
28-III. 4. Pályakerékpáros világbajnokság, Apeldoorn

MÁRCIUS:

II. 28-4. Pályakerékpáros világbajnokság, Apeldoorn
1-4. Fedettpályás atlétikai világbajnokság, Birmingham
3. Teremíjász-ob – később kijelölendő helyszínen
3-4. Asztalitenisz országos bajnokság – később kijelölendő helyszínen
3-4. Gyorskorcsolya sprint világbajnokság, Csangcsun
9-11. Női és férfi röplabda Közép-európai Liga négyes döntő
9-11. Gyorskorcsolya összetett világbajnokság, Amszterdam
9-17. Vitorlázás finn dingi Európa-bajnokság, Cadiz
9-18. Téli paralimpia, Phjongcshang
10-11. Dobó Európa Kupa, Leiria
14. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 10. forduló
16-17. Női kézilabda Magyar Kupa négyes döntő
16-18. Rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság, Montreal
17. Női vízilabda Euroliga, negyeddöntő, visszavágók
17. Mezeifutó országos bajnokság, Kecskemét
17-18. Férfi és női röplabda Magyar Kupa négyes döntő
17-25. Női curling-világbajnokság, North Bay
19-25. Műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság, Milánó
20. Férfi vízilabda világliga, Magyarország-Hollandia
21. vagy 22. Női kézilabda Európa-bajnoki selejtező, Magyarország-Hollandia
23-25. Női vízilabda Európa Kupa, szuperdöntő
23-25. WestEnd férfi és női párbajtőr Grand Prix, Budapest
23-04.01. Súlyemelés, Európa-bajnokság, Tirana
24. Kötöttfogású birkózó országos bajnokság, Miskolc
24. Gyalogló országos bajnokság, 50 km, Gyügy
24. Félmaratoni világbajnokság, Valencia
24. vagy 25. Női kézilabda Európa-bajnoki selejtező, Hollandia-Magyarország
24-25. Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések
27. Női vízilabda világliga, Spanyolország-Magyarország
28-31. Úszó országos bajnokság, Debrecen
31. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 11. forduló
31. Férfi vízilabda Eurokupa, döntő, első mérkőzés
31-IV. 1. Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók
31-IV. 8. Férfi curling-világbajnokság, Las Vegas

ÁPRILIS:

III. 31-8. Férfi curling-világbajnokság, Las Vegas
4-9. Légfegyveres sportlövő ob
8. Férfi vízilabda Eurokupa, döntő, visszavágó
6-8. Férfi vízilabda Európa Kupa, szuperdöntő
6-7. Szinkronkorcsolya-világbajnokság, Stockholm
7-8. Női kézilabda Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzések
7-14. Vitorlázó Laser Radial Európa-bajnokság, Balatonföldvár
10. Férfi vízilabda világliga, Spanyolország-Magyarország
12-15. Gumiasztal, Európa-bajnokság, Baku
13-14. Női vízilabda LEN Kupa, négyes döntő
13-14. vagy 14-15. Férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntő
14-15. Női kézilabda Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók
20-21. Női vízilabda Euroliga, négyes döntő
21-22. Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzések
21-28. Vegyespáros curling-világbajnokság, Östersund
22. Gyalogló országos bajnokság, Békéscsaba
22-28. Divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság, Budapest
24-29. Tollaslabda Európa-bajnokság, Huelva
25. Férfi vízilabda ob I, rájátszás, 1. forduló
26-29. Cselgáncs Európa-bajnokság, Tel-Aviv
23-29. Budapesti férfi tenisztorna
28. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 13. forduló
28-29. Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók
29. Atlétikai 10000 méteres ob, Budapest
29-V. 6. Asztalitenisz csapat-világbajnokság, Halmstad (Svédország)
30-V.6. Birkózó Európa-bajnokság, Kaszpijszk

MÁJUS:

IV. 29-6. Asztalitenisz csapat-világbajnokság, Halmstad (Svédország)
30-V.6. Birkózó Európa-bajnokság, Kaszpijszk
1. Női vízilabda világliga, Oroszország-Magyarország
1-5. Vitorlázó Soling Európa-bajnokság, Alsóörs
3-7. Öttusa világkupa, Kecskemét
4-20. Jégkorong világbajnokság, Koppenhága és Herning
5-6. Női röplabda Bajnokok Ligája, négyes döntő
5-6. Női kézilabda EHF Kupa, döntő
5-12. Vitorlázás, Laser, Laser Radial Európa-bajnokság, La Ruchelle
6. Középtávú duatlon Európa-bajnokság, Vejle
9. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 14. forduló
10-13. Karate, Európa-bajnokság, Novi Sad
10-13. Taekwondo, Európa-bajnokság, Kazany
10-19. Ökölvívás, női Európa-bajnokság, Wladislawowo
11-19. Vitorlázás, 470-es nyílt Európa-bajnokság, Burges
12. Vitorlázó balatoni évadnyitó, Balatonfüred
12-13. Férfi röplabda Bajnokok Ligája, négyes döntő
12-13. Női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntő, Budapest
13. Férfi kézilabda NB I, döntő, 1. mérkőzés
14-15. Kajak-kenu ICF női kenu kupa, Szeged
17-20. Kajak-kenu világkupa, Szeged
18-20. Torna, női csapatbajnokság, 1. forduló, Kiskunfélegyháza
19. Szabadfogású és női birkózó országos bajnokság, Kecskemét
19-20. Atlétikai összetett ob, Győr
19-20. Férfi kézilabda EHF Kupa négyes döntő
20. Férfi kézilabda NB I, döntő, 2. mérkőzés
20-VI. 16. Férfi röplabda Európa Liga
20-VI. 17. Női röplabda Európa Liga
21-27. Kerékpár BMX világbajnokság, Baku
25-27. Kajak-kenu maratoni országos bajnokság, Győr
26-27. Férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntő, Köln
26-VI. 1. Vitorlázó Dragon Európa-bajnokság, Balatonfüred
28-VI. 10. Tenisz, Roland Garros, Párizs
30. vagy 31. Női kézilabda Európa-bajnoki selejtező, Koszovó-Magyarország

JÚNIUS:

V. 20-16. Férfi röplabda Európa Liga
V. 20-17. Női röplabda Európa Liga
V. 28-10. Tenisz Roland Garros, Párizs
1-3. Ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság, Valladolid
1-3. Kajak-kenu válogatóverseny, Szeged
1-3. Kajak-kenu, slalom Európa-bajnokság, Prága
2. vagy 3. Női kézilabda Európa-bajnoki selejtező, Magyarország-Fehéroroszország
2-3. Asztalitenisz Extraliga, négyes döntő – később kijelölendő helyszínen
7-9. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, nyolcas döntő, Genoa
8-10. Férfi kézilabda világbajnoki selejtező, 1. mérkőzés
8-10. Kajak-kenu Európa-bajnokság, Belgrád
12-14. Férfi kézilabda világbajnoki selejtező, visszavágó
14-VII. 15. Labdarúgó-világbajnokság, Oroszország
15-17. Kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíj, Győr
16-21. Vívó Európa-bajnokság, Újvidék
21-24. Öttusa világkupadöntő, Asztana
22-24. Atlétikai országos bajnokság, Székesfehérvár
28. Férfi kosárlabda vb-selejtező, 5. forduló: Koszovó-Magyarország
29. Kerékpár, egyéni időfutam ob – később kijelölendő helyszínen
30. Torna, férfi csapatbajnokság, 1. forduló, Budapest

JÚLIUS:

VI. 14-VII. 15. Labdarúgó-világbajnokság, Oroszország
1. Férfi kosárlabda vb-selejtező, 6. (utolsó) forduló: Magyarország-Litvánia
1. Kerékpár, országúti mezőnyverseny, ob – később kijelölendő helyszínen
1-2. Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj, Székesfehérvár
1-15. Női kézilabda U20-as világbajnokság, Debrecen
2-15. Wimbledoni teniszbajnokság
3-8. Öttusa egyetemi világbajnokság, Budapest
5-8. Atlétikai ifjúsági (U18) Európa-bajnokság, Győr
5-8. Kajak-kenu maratoni Európa-bajnokság, Metkovic (Horvátország)
6-14. Duatlon- és triatlon-világbajnokságok, Dánia
7-8. Férfi és női röplabda Európa Liga, négyes döntő
7-8. Triatlon világkupa, Tiszaújváros
13-15. Kajak-kenu válogatóverseny, Szolnok
14-15. Torna, országos szerbajnokság, Budapest
14-28. Vízilabda, Európa-bajnokság, Barcelona
16-22. Strandröplabda Európa-bajnokság, Hollandia
16-VIII.6. Női labdarúgó Európa-bajnokság, Hollandia
17-23. Öttusa Európa-bajnokság, Székesfehérvár
18-23. Műúszás, junior világbajnokság, Budapest
19-21. Triatlon sprint Európa-bajnokság, Tartu
19-27. Vívó-világbajnokság, Wu Xi (Kína)
20-26. Rugby férfi 7-es világbajnokság, San Francisco
21-22. Hegyikerékpár, ob, Sopron
21.VIII.5 Gyeplabda női világbajnokság, London
30-VIII.5. Tollaslabda-világbajnokság, Nanking
30-VIII.12. Olimpiai hajóosztályok kvalifikációs világbajnokság, Aarhus

AUGUSZTUS:

VII. 16-6. Női labdarúgó Európa-bajnokság, Hollandia
VII. 30-5. Tollaslabda-világbajnokság, Nanking
1-12. Koronglövő Európa-bajnokság, Löbersdorf
2-12. Multisport Európa-bajnokság (úszás, műúszás, nyíltvízi úszás, műugrás, triatlon, golf, torna, evezés, kerékpár), Glasgow
4-5. Cselgáncs Grand Prix, Budapest
5. Íjász-ob – később kijelölendő helyszínen
6-19. Strandröplabda U20-as Eb, CEV-satellite verseny, felnőtt és utánpótlás ob-döntő, Lupa-sziget
7-12. Atlétikai Európa-bajnokság, Berlin
11-19. Ifjúsági vízilabda-világbajnokság, Szombathely
15. Férfi röplabda Európa-bajnoki selejtező, 1. forduló
18-19. Férfi röplabda Európa-bajnoki selejtező, 2. forduló
18-25. Szörf, RS:X Európa-bajnokság, Sopot
22. Férfi röplabda Európa-bajnoki selejtező, 3. forduló
22-26. Kajak-kenu világbajnokság, Montemor-o-Velho (Portugália)
25-26. Atlétikai Szuper Liga-döntő, Budapest
25-26. Férfi röplabda Európa-bajnoki selejtező, 4. forduló
27-IX. 1. Íjász Európa-bajnokság, Legnica
27-IX. 9. Tenisz US Open, New York
31-IX. 14. Olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokság, Csangvon
31-IX. 2. Kajak-kenu országos bajnokság, Szolnok

SZEPTEMBER:

VIII. 27-1. Íjász Európa-bajnokság, Legnica
VIII. 27-9. Tenisz US Open, New York
VIII. 31-14. Olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokság, Csangvon
VIII. 31-2. Kajak-kenu országos bajnokság, Szolnok
1-9. Olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokság, Csangvon
1-2. Hosszútávú duatlon-világbajnokság, Zofingen
4-9. Hegyikerékpár világbajnokság, Lenzerheide
4-9. Ijászat, világbajnokság, Cortina d’Ampezzo
6-9. Kajak-kenu maratoni világbajnokság, Prado Vila Verde (Portugália)
8-9. Atlétikai csapatbajnokság, döntő, Székesfehérvár
8-9. Atlétika. IAAF kontinentális viadal, O strava
8-16. Öttusa-világbajnokság, Mexikóváros
9-16. Evezős világbajnokság, Plovdiv
10-16. Ritmikus gimnasztika világbajnokág, Szófia
10-30. Férfi röplabda világbajnokság, Bulgária és Olaszország
11-23. Lovas Világjátékok, Tyron
12-16. Triatlon vb-sorozat döntője, Gold Coast
14-16. 25 méteres sportlövő országos bajnokság
14-16. Torna, országos bajnokság, Budapest
16-23. Olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság, Baku
18-23. Öttusa U24-es Európa-bajnokság, Drzonków
18-23. Asztalitenisz egyéni Európa-bajnokság, Alicante (Spanyolország)
21-23. 50 méteres sportlövő országos bajnokság
21-23. Torna, Challenge-világkupaverseny, Szombathely
22-30. Kerékpár, országúti vb, Innsbruck
22-30. Kosárlabda női világbajnokság, Spanyolország
25-30. Öttusa katonai világbajnokság, Budapest
26-30. Kajak-kenu, slalom világbajnokság, Rio
29-30. Koronglövő országos bajnokság, skeet
29-X. 20. Női röplabda világbajnokság, Japán

OKTÓBER:

IX. 29-20. Női röplabda világbajnokság, Japán
6-18. Ijfúsági olimpia, Buenos Aires
20-28. Birkózó-világbajnokság, Budapest
22-28. Tenisz WTA-világbajnokság, Szingapúr
25-XI. 3. Torna-világbajnokság, Doha
31-XI. 3. Úszó rövidpályás országos bajnokság, Százhalombatta

NOVEMBER:

Vívó országos bajnokság (később kijelölendő időpontban és helyszínen)
Női ökölvívó-világbajnokság, Újdelhi (később kijelölendő időpontban)
Súlyemelő világbajnokság, Ashgabat (később kijelölendő időpontban)
X. 25-3. Torna világbajnokság, Doha
1-4. Magyar nyílt tollaslabda-bajnokság, Budaörs
5-11- Karate világbajnokság, Madrid
7-10. Gumiasztal, világbajnokság, St.Petersburg
12-18. Tenisz ATP-világbajnokság, London
16. Női kosárlabda Eb-selejtező, 5. forduló: Albánia-Magyarország
16-18. Torna, férfi és női csapatbajnokság, 2. forduló
16-24. Curling Európa-bajnokság, Tallinn
21. Női kosárlabda Eb-selejtező, 6. (utolsó) forduló: Oroszország-Magyarország
23-25. Tenisz Davis Kupa, döntő
24-25. Légfegyveres Hungarian Open
28-XII.16. Gyeplabda férfi világbajnokság, Bhubaneswar
29-XII. 16. Női kézilabda Európa-bajnokság, Franciaország

DECEMBER:

XI. 29-16. Női kézilabda Európa-bajnokság, Franciaország
3-8. Úszó rövidpályás világbajnokság, Hangcsou
9. Mezeifutó Európa-bajnokság, Tilburg
Asztalitenisz Top 12-bajnokság (később kijelölendő időpontban és helyszínen)

(MOB)