A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége további két évre bizalmat szavazott mindhárom szövetségi kapitánynak, így a felnőtteket irányító Hüttner Csaba, az utánpótlásért felelős Makrai Csaba és a para szakágat vezető Weisz Róbert fejezheti be a 2020-as tokiói olimpiáig, illetve paralimpiáig tartó ciklust.
Hüttner Csaba szövetségi kapitány a meghosszabbított szerződését követően, igen határozott véleményt formált meg a kenu szakággal kapcsolatban.
„Három szakágban két évvel az olimpia előtt ott tart a csapat, ahol kell, férfi kenuban azonban radikális változásokra van szükség.
Nincs mese, végre össze kell raknunk egy olyan párost, amelyik ütőképes tud lenni 1000 méteren. Kell találnunk három-három épkézláb jobbos és balos kenust, ebből a halmazból alakul majd három páros, ezeket az egységeket pedig rendszeresen össze kell mérnünk egymással”– fogalmazott Hüttner. Hangsúlyozta: szükségük lesz a versenyzők és az edzők teljes együttműködésére.
„Nem akarok még egyszer olyan kenusokat meglátni a felnőtt keret közelében, akik már azzal is elégedettek, hogy valamilyen számban kijutottak egy világversenyre. Ez nekünk nem szint. Azért kell hajtani minden edzésen, hogy minél előbb pontszerzők, érmesek és aranyesélyesek legyünk, méghozzá olimpiai számokban. Elegem van azokból, akik a langyos vízben akarnak ülni.”
Hüttner Csaba megújított megbízatása 2020. október 31-ig szól.
A szlalom szakág vezetője és egykori szövetségi kapitány 3x olimpiai bajnok Storcz Botond, így kommentálta a szerződés hosszabbítást:
„A szövetség a lehető legjobb döntést hozta. Csabával együtt kezdtük pályafutásunkat, nyolc évig egy szobában ültünk, akkor ő volt az utánpótlásvezető én pedig a szövetségi kapitány. Keménykezű, jó meglátású szakember, és biztos vagyok benne, hogy a tokiói olimpiára maximálisan felkészíti a csapatot.


