Négy újabb tagot vett fel az NVESZ közgyűlése

Csütörtökön tartotta közgyűlését a Nemzeti Versenysport Szövetség. A Magyar Sport Házában lebonyolított eseményen az NVESZ együttműködési megállapodást kötött a Magyar Antidopping Csoporttal, valamint négy sportágat felvettek a tagszervezetek közé.

Jó évet zártunk – értékelte az NVESZ 2018-as esztendejét Dr. Mészáros János. Az elnök kiválónak nevezte a Magyar Antidopping Csoporttal való kapcsolatukat, amelynek további fejlesztése érdekében együttműködési megállapodást írt alá Dr. Tiszeker Ágnessel, a MACS vezetőjével.

A közgyűlésen a megjelentek a beszámolók egyhangú elfogadása mellett támogatták négy újabb sportág felvételét is. A Nemzeti Versenysport Szövetség tagja lett ezáltal a Magyar Jet-ski Szövetség, a Magyar Grappling Szövetség, a Repülő és Légisport Szövetség és egy korábban olimpián is szerepelt sportágat, a lovaspolót képviselő Hazai Lovaspóló Szövetség. Az újonnan bekerültekkel együtt az NVESZ-hez így már 57 sportági szövetség tartozik.

Az eseményen a résztvevők egyhangúan megszavazták azt is, hogy az NVESZ támogatja a 2030-ig tartó Kiemelt Budapesti Nemzetközi Sportesemény Stratégiát, amellyel kapcsolatban Dr. Mészáros János azt mondta: reméli, hogy sportágaiknak lesznek olyan rendezvényeik, amelyek ebbe bekerülnek majd.

(fotó: Vörös Nándor)