CÍM

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

TELEFON

+36 1 460 6810

E-MAIL

sosziroda@sosz.hu

Több mint 2,1 milliárd rendkívüli támogatás 57 kiemelt vidéki sportegyesületnek

emmi sosz

A kormány több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatást biztosít 45 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására – jelentette be Szabó Tünde sportért felelős államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a támogatási program az ország mind a 19 megyéjét érinti, van olyan egyesület, amelyben csak egy, de olyan is, amelyben 18 szakosztály működik.
Szabó Tünde emlékeztetett, hogy a 2020-as esztendő nem várt nehézségeket gördített mindenki elé, és nem volt az másként a sportban sem.
“A magyar kormány a sportot nemzetstratégiai ágazatként kiemelten kezeli és egyértelműen segítő kezet nyújt ebben a nehéz időszakban is” – fogalmazott.
Kifejtette: az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Sportegyesületek Országos Szövetségével együttműködve országos szinten mérte fel a sportszervezeteket annak érdekében, hogy melyek azok, ahol a leginkább szükséges a magas szintű szakmai munka támogatása, az olimpiai és paralimpiai felkészülés céljából. Kiemelte: a 45 vidéki sportszervezet közül több is tokiói olimpián éremesélyes, kvótás, vagy kvótára jó eséllyel pályázó sportolót foglalkoztat. Ezen túlmenően a támogatásra jelölt sportszervezeti kör több ezer szabadidősportolót, versenyengedéllyel rendelkező sportolót, köztük nagy számú utánpótlás korú sportolót is érint.
Az államtitkár szerint a kormány elkötelezett, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a mozgás, a sportolás lehetőségét, rendszeres testmozgásra ösztönözze a lakosságot, és minden eszközzel törekszik arra, hogy biztosítsa az egészséges életmódhoz szükséges feltételeket.
“A sportágazat újraindítása, valamint a magas színvonalú szakmai munka fenntartása érdekében szükséges az egyes sporttámogatási rendszerek megerősítése, valamint a tehetségek kiválasztását és gondozását segítő versenysport-területek fejlesztését segítő intézkedések támogatása” – hangsúlyozta Szabó Tünde.
Jelezte, a célzott támogatások hatékonyan tudják mérsékelni a vírus negatív hatásait, segítik a szakemberek és a sportolók megtartását, a járvány okozta többletkiadások csökkentését, és a védekezéssel összefüggő, előre nem tervezett beszerzések megvalósítását.
Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetsége elnöke elmondta, hogy a SOSZ mérte fel az igényeket és fogja folyósítani a támogatásokat február végéig. Tájékoztatása szerint ezzel folytatódik a vidéki nagy egyesületek két éve elindult támogatási programja, egyben hozzájárulnak az olimpiai és paralimpiai felkészülés megnövekedett költségeihez.
Elmondta, hogy a járvány hatására több tízezer családnak okozott gondot sportoló gyermekeik tagdíjának befizetése és az bevételkiesést okozott a sportegyesületeknek. A korlátozások miatt jónéhány egyesület nem tud edzéseket tartani a hagyományos helyszíneken, ez is jelentős pluszköltségeket okozott.
Kiemelte: az egyesületek a 2020. március 11. és 2021. június 30. közötti kiadásaikra használhatják fel a rendkívüli támogatást. Ezt fordíthatják például eszközbeszerzésre, munkabérre, sportegészségügyi kiadásokra, versenyeztetésre, edzőtáborokra, valamint létesítménybérlésre, vagyis mindenre, ami a szakmai munkát segíti.
“A vírus miatt volt egy hullámvölgy, de ebből megerősödve fog kijönni a magyar sport” – jelentette ki a SOSZ elnöke.

A támogatott sportszervezetek:

1 Alba Regia Atlétikai Klub (ARAK)                 15 000 000 Ft
2 Atomerőmű Sportegyesület                 20 000 000 Ft
3 Balatonfüredi Yach Club                   6 000 000 Ft
4 BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub                   3 000 000 Ft
5 Békéscsabai Atlétikai Club                   3 500 000 Ft
6 Budaörsi Triatlon Klub                   3 000 000 Ft
7 Ceglédi Vasutas Sportegyesület                 12 000 000 Ft
8 Debreceni Egyetemi Atlétikai Club                250 000 000 Ft
9 Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft.                 15 000 000 Ft
10 Diósgyőri Vasgyárak Testgyakorlók Köre Sportegyesület                300 000 000 Ft
11 Egri Sportiskola Sportegyesület                 70 000 000 Ft
12 Érd Városi Sportegyesület                 60 000 000 Ft
13 Szegedi Tisza Squash SE                   3 000 000 Ft
14 Gödöllői Egyetemi Atlétikai Club                   8 000 000 Ft
15 Győri Atlétikai Club                 35 000 000 Ft
16 Győri Vízisport Egyesület                 15 000 000 Ft
17 Ippon Judo Tatabánya                   5 900 000 Ft
18 Kaposvári Sportközpont és Sportiskola                 69 000 000 Ft
19 Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft.                 94 000 000 Ft
20 Miskolci Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft.                 13 000 000 Ft
21 Mogyi SE Baja                   3 000 000 Ft
22 Mohácsi TE 1888                 15 000 000 Ft
23 Monori Sportegyesület                 20 000 000 Ft
24 Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft.                220 000 000 Ft
25 Nyíregyházi Vasutas Sport Club                 20 000 000 Ft
26 Pécsi Egyetemi Atlétikai Club                210 000 000 Ft
27 Pécsi Sport Nonprofit Kft.                   5 000 000 Ft
28 Pécsi Vasutas Sportkör                150 000 000 Ft
29 Procerelo SE                   6 000 000 Ft
30 Salgótarjáni Atlétikai Club                      300 000 Ft
31 Soproni Műegyetemi Atlétikai és Football Club                   2 300 000 Ft
32 Spartacus Vitorlás Egylet                   3 000 000 Ft
33 Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete                   5 000 000 Ft
34 Szegedi Lelkesedés SK                   3 000 000 Ft
35 Székesfehérvári Honvéd Szondi SE                 10 500 000 Ft
36 Szekszárdi Sportközpont Nonprofit Kft.                   1 000 000 Ft
37 Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft.                123 000 000 Ft
38 Szombathelyi Dobó SE                 14 000 000 Ft
39 Tapolca Városi Sportegyesület                      510 000 Ft
40 Tatabányai Sport Club                150 000 000 Ft
41 Tatabányai Vízmű SE                 25 000 000 Ft
42 Tatai Atlétikai Club                 35 000 000 Ft
43 Tiszaújváros TC                   3 000 000 Ft
44 Veszprémi Egyetemi Sport Club                   3 000 000 Ft
45 Zalaegerszegi Atlétikai Club                 10 000 000 Ft

 

Cikkünk frissült:

További 12 sportszervezet került a kedvezményezettek köré:

Alba Volán Sportclub                     10 000 000 Ft
Budaörsi Sport Club                     15 000 000 Ft
Callberg Sportiskola Nonprofit Kft.                        1 600 000 Ft
Honvéd Zalka Sportegyesület                        3 000 000 Ft
Jászkun Volán SC Kft.                        2 500 000 Ft
Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér                        2 500 000 Ft
Komlói Bányász Sportkör                        5 000 000 Ft
Kőszegi Sportegyesület                        1 200 000 Ft
Nyírbátori Asztalitenisz Sportegyesület                         2 500 000 Ft
SecondWind Mátrafüredi Közhasznú Sportegyesület                      2 200 000 Ft
Szegedi Vasutas Sportegyesület                    10 000 000 Ft
Zalaco – Zalaegerszegi Úszó Klub Sportegyesület                    10 000 000 Ft