Elhunyt Schumacher Ákos

Hosszan tartó, súlyos betegség után, 49 éves korában elhunyt a Megathlon SE elnöke, a KSI SE öttusa szakosztály futóedzője, Schumacher Ákos.

Sumi sportolóként a KSI-ben öttusázott majd később a triatlonban ért el szép sikereket, sokszoros magyar bajnok és válogatott volt. Edzőként is mind a két sportágban tevékenykedett. 

Végzettségek:

– 1998-2002: Pécsi Tudományegyetemen testnevelő tanár szakon diplomázott.
– 1994-1995 A testnevelési Egyetemen triatlon edzői végzettséget szerzett.
– 2015 TRX edző végzettséget szerzett az R-Med által szervezett tanfolyamon.
– 10 évig öttusázott, majd 11 év triatlon következett. Utóbbiban tízszeres Magyar bajnok versenyző. 1995-1999 közt a felnőtt Magyar triatlon válogatott tagja.

Szakmai tapasztalatok:
– Edzősködni 2003-ban szinte egyszerre kezdett öttusában futóedzőként (KSI SE), és triatlonban mindhárom számban. (Lágymányosi TK.)
– Öttusában a KSI SE ifjúsági, junior és felnőtt versenyzőinek futóedzője, illetve gyerekeknél úszó-futóedző.
– Triatlonban dolgozott a Budaörsi TK-ban (2007-2009 között), az Uniqa Team egyik vezetőedzője (2009-2014 között), majd a Márkus Emese UP edzővel alapított Megathlon SE-ben dolgozott 2015-től.
– A Megathlon SE elnöke, vezetőedzője

Edzőként eredményei:
Triatlonban Király Kristóf junior VB egyéni 3.hely
Junior válogatott, többszörös EK győztes.
Kristóf nagy tapasztalatát egyébként klubunkban, mint kerékpár szaktanácsadó kamatoztatja.
Ákos tanítványa volt még az Ifjúsági olimpián csapatban aranyat nyert Dudás Eszter és Horváth Zsanett is. Poór Brigitta tereptriatlonista felkészítését irányította. Málta VK 1. Hely. A világ TOP 10-ben lévő tereptriatlon versenyzője.

Öttusában a többszörös junior VB és felnőtt EB győztes Földházi Zsófia, és az olimpikon, számtalan VK-n EB-n dobógón álló Kasza Róbert futóedzője. Ezen kívül is számtalan utánpótlás korú versenyzője állt dobogón a korosztályos világversenyeken. A gyerekeknél a KSI SE-ben, mint UP edző is dolgozott, ahol versenyzői szintén a korosztályos MK versenyeken rendre a legjobbak között végeztek.

Szakmai tudását és tapasztalatát mindezek mellett Age group-os triatlon versenyzők felkészítésére is fordította.

(Forrás: KSI SE – www.ksi.hu és Megathlon SE)