Női röplabda Extraliga: A Vasas a magyar bajnok

Az utolsó felvonásra is kiélezett, ötszettes csatára számítottunk, azonban a Vasas magabiztosan játszva legyőzte a Békéscsabát, így 2022-ben ők ünnepelhettek magyar bajnoki címet.

Minden szurkolón látszott, milyen nagy izgalommal foglalják el helyüket a csabai csarnokban. Aki kedd késő délután a Békéscsaba és a Vasas női bajnoki döntő utolsó felvonását választotta, biztos lehetett benne, hogy nem fog csalódni. Még akkor sem, ha 3:0-ra győzne az egyik csapat, bár erre kevés esélyt adtak volna a fogadóirodák…

Mindenki úgy volt vele, hogy a televízióban, vagy a helyszínen, de ezt az összecsapást látni kell. Kis túlzással, mintha a fociban a Real Madrid és a Barcelona csapna össze az utolsó fordulóban a bajnoki címért.

Az angyalföldi szurkolók örülhettek hamarabb, hiszen a csabaiak nyitása és nyitásfogadása is vérszegénynek bizonyult a mérkőzés elején, 5:1-re is ellépett a Vasas. Még időben sikerült felébrednie a hazaiaknak, ráadásul az amerikai átló, Taylor Bannister is pontatlanul kezdett, így a hazai szurkolók is kiereszthették a hangjukat. Meglepő módon a Békéscsaba egyik „sztárja”, Marta Drpa sem kezdett erősen, 13:10-es fővárosi vezetésnél szerezte az első pontját, a Vasasnál Török Kata volt akkor a legeredményesebb. Szemmel láthatóan jobban megszervezte a támadásait a hazai együttes, azonban egyenlíteniük nem sikerült a játszma második felében, mert az örök mumus, a rontott nyitás a bajnoki aranyról döntő legfontosabb mérkőzésen sem volt hiánycikk. A vendégek érték el először a huszadik pontot, ráadásul négypontos előnyben, nem sokkal később pedig egy csabai hiba után a szettlabdát is kiharcolták, amelyet Drpa rontott nyitása után értékesítettek is.

Jót tett a csabaiaknak, hogy a szünetben a helyi műsorközlő a szurkolókkal közösen üvöltötte a megszokott rigmusokat, magához is ragadta a kezdeményezést a Csaba, és meglógott négy ponttal. Lassan visszazárkóztak a fővárosiak, köszönhetően a védekezésnek és Aysan Abdülazimova remek blokkjainak. A nagyszerű csapatmunka kifizetődött, kiegyenlítettek a piros-kékek, ezért 9:9-nél Tóth Gábornak kellet időt kérnie, hogy felrázza a csabai lányokat – sikertelenül. Janisz Athanaszopulosz együttese ötletes, kiváló védekezéssel sorozatban öt pontot szerezve nagyobb előnyre tett szert. A hazai tréner cserékkel próbált változtatni, azonban a vendégek lendületét ők sem tudták megtörni. A Vasas-expressz tovább száguldott, a csabai játékosok lelkesedése viszont alábbhagyott, csakúgy, mint a hazai szurkolóké – a „Csaba, Csaba, Békéscsaba!” rigmus már nem úgy szólt, mint egy órával korábban. A vendégek trénere jókor törte meg a hazaiak lendületét, hiszen az időkérés után nemcsak a játszmalabdát harcolta ki csapata, hanem meg is nyerte.

Kettő nullára vezetett a Vasas, és talán ekkor gondolhattuk először az egész párharc során, hogy eldőlni látszik a mérkőzés, így a bajnoki aranyérem sorsa is. Nem működött a Békéscsabánál az, amivel szettet lehetne nyerni, ráadásul pedig eksztázisban röplabdáztak a vendégek.

Az ötventagú angyalföldi szurkolótábor időnként túlharsogta a több mint ezer csabai szurkolót. Valószínűleg hallották ezt a lányok is, hiszen már 4:0-ra vezettek, amikor Tóth Gábor megához rendelte tanítványait. Sajnálhatja a Csaba, hogy elengedte a játszma elejét, lassan elkezdte gyűjteni a pontokat, de a szett felén túl már tízpontos előnybe került a Vasas. Semmi sem sikerült a hazaiaknak, innentől pedig érezni lehetett, hogy a vártnál simábban zárul a döntő. Nem kellett egyik csapatnak és szurkolótábornak sem izgulnia a végjátékban, Abdülazimova továbbra is nagyszerűen blokkolt, a Békéscsaba hébe-hóba szerzett csak pontot. A huszonharmadik pontnál, tízpontos előnyben a vendégdrukkerek már az „Izzik a csarnok, itt a magyar bajnok!” rigmust skandálták, amire alig egy percet kellett csak várni. Az egész mérkőzésen kimagaslóan játszó Török Kata beütötte a labdát, amellyel a Vasas 2019 után újra magyar bajnoki címet ünnepelhetett – immáron a hetediket –, egyúttal a Közép-európai Liga és a Magyar Kupa megnyerése után a triplázás is sikerült a piros-kékeknek.

RÖPLABDA
NŐI EXTRALIGA
DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Békéscsaba–Vasas 0:3 (–20, –17, –15)
Békéscsabai Városi Sportcsarnok. 1650 néző. V: Mezőffy, Adler.
BÉKÉSCSABA: Kornyijenko 1. Kliszura 9, Pekárik 5, Drpa 10, Glemboczki 3, Bodnár 3. Csere: Molcsányi (liberó), Szatmári, Zólyomi 1, Bagyinka 1, Karhu 1. Vezetőedző: Tóth Gábor.
VASAS: Fábián 1, Török 17, Papp 9, Bannister 10, Bojko 12, Abdulazimova 9. Csere: Juhár (liberó), Vezsenyi, Zernovic. Vezetőedző: Jannisz Atanaszopulosz.
A párharc végeredménye:
 3–2 a Vasas Óbuda javára.
MESTERMÉRLEG
Tóth Gábor:
 – A mentálisan jobb csapat nyert, mi pedig kisajtoltunk magunkból mindent, ami bennünk volt. Ez ma sajnos ennyire volt elég, gratulálok a Vasasnak a tökéletes szezonhoz és azt kívánom, hogy jövőre minden döntőben találkozzunk!
Janisz Athanaszopulosz: 
– Mindkét csapat megérdemel minden dicséretet, fantasztikus döntőt játszottunk a Békéscsabával. Megérdemelten nyertünk, mert ezen a napon mi voltunk a jobb csapat, de még egyszer mondom, hatalmasat harcolt a két együttes a párharcban.

A női Extraliga végeredménye:
1. Vasas Óbuda (Aysan Abdülazimova, Bamba Jurika, Taylor Bannister, Julija Bojko, Fábián Fanny, Jámbor Cecília, Juhár Dalma, Szanja Kalicsanin, Király-Tálas Zsuzsanna, Kump Alíz, Papp Orsolya, Stankovics Alinda, Takács Doroti, Török Kata, Vezsenyi Adrienn, Zernovic Mária, Melani Ambrosio, Alexandra Malloy. Edző: Janisz Athanaszopulosz)
2. Swietelsky-Békéscsaba
3. Szent Benedek RA
4. 1. MCM-Diamant Kaposvár
5. Fatum-Nyíregyháza
6. Újpesti TE
7. MTK Budapest
8. Diósgyőri VTK

Forrás: Nemzeti Sport Online – https://www.nemzetisport.hu/roplabda/noi-roplabda-extraliga-bajnok-lett-a-vasas-2891557