FTC: Kubatov Gábor marad a klub elnöke

10. 27-én délelőtt lezajlott a Ferencvárosi TC közgyűlése, amelyen újraválasztották a klub jelenlegi elnökét. Erről beszámolt az FTC honlapja, valamint Kubatov Gábor is, aki a közösségi oldalán mondott köszönetet.

A Ferencváros tájékoztatása szerint a klub elnökségi tagja lett Bácskai János, Kökény Beatrix, Kubatov Gábor, Nyíri Zoltán, Rákosi Gyula, Rékasi Tibor, Sike András, Springer Miklós, valamint új tagként Szirmák Botond is bekerült. A felügyelőbizottság tagjává választották Dr. Balczó Gábort, Kassai Györgyöt, Kerényi Botondot, és új tagként Rieb Györgyöt, valamint Rollkó-Turi Katalint.

A tisztújító ülésen Kubatov Gábor mellett Nyíri Zoltánt is újraválasztották, mint alelnököt. 

Az Elek Gyula Arénában megtartott közgyűlésen a szavazás előtt Kubatov összefoglalta az elmúlt csaknem 12 évben elvégzett fontos feladatokat, külön kiemelve a kezdetek nehézségeiből felépített stabilitást. Megemlítette az elmúlt négy év hazai és nemzetközi sportsikereit is, ezt az időszakot az FTC egyik legsikeresebb korszakának nevezve.

Az elnök külön köszöntötte a nyugdíjba vonuló gazdasági igazgatót, Szalai Miklóst, aki átvehette az Aranydiplomát, a klub legrangosabb elismerését. 

 Forrás: Nemzeti Sport Online – https://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/ftc-kubatov-gabor-marad-a-klub-elnoke-2920889