Gyász: elhunyt Mészöly Kálmán, a magyar labdarúgás legendás alakja

Gyerekként – néha később is… – imádta a cirkuszt, s mivel nem volt rossz tornász, a légtornászokkal gyakorolt, de egyszer megütötte magát, elege lett. Családi nyomásra úszni kezdett, nagybátyja Mészöly Tibor kint volt az 1932-ben Los Angeles-i olimpián (igaz, Komjádi Béla nem tette be a 4×200-as gyorsváltóba), de Kálmánnak inkább a labda volt a lételeme. Ám miután nem kellett a fővárosi nagy klubokba, bátyját követve a III. kerületi TTVE-hez igazolt. Úgy figyeltek fel rá, hogy egy ifi tornán a Kerület a Kálmánnal egykorú Albert Flórián Fradiját verte meg, eleinte csatárt játszott. Egy alkalommal nem jött el a csapat középhátvédje, a ruganyos, jól fejelő srác olyan kitűnően helyettesítette, hogy hátul ragadt. Tizenhetedik életévében a felnőttcsapatban találta magát, vitte volna Textiles (MTK), de Mészöly papa azt mondta: „A poszt egyik legjobbja, Sipos, oda a büdös életbe nem fogsz bekerülni.” Édesapja – aki finoman fogalmazva sem volt a Rákosi- és a Kádár-rendszer kegyeltje – a Vasast javasolta, mondván, Kontha Károly és Teleki Gyula már idősebbek. Illovszky Rudolf megnézte az óbudai együttesben – 1958-ban leigazolta a Vasas.

Már a piros-kékek játékosaként lett UEFA-torna-győztes 1960-ban Hoffer József együttesével Bécsben, s ugyancsak az ifi válogatottból datálható barátsága Farkas Jánossal, aki klubtársa volt. Az UEFA-siker évében április 9-én mutatkozott be az NB I-ben a Salgótarján ellen (2:0), játékáról ezt írta a Népsport: „Sikeres volt az ifjúsági Mészöly bemutatkozása. Meglepően higgadtan, ügyesen, nagy körültekintéssel töltötte be szerepét.” Jól ment neki, Bundzsák Dezső talán ezért sem zárt vissza védekezni, s amikor a középhátvéd rászólt, a fedezet csak annyit mondott, oldja meg… Igaz, Mészöly neki köszönheti, hogy kétlábas lett, mert a rutinos spíler az edzések után hajlandó volt tanítgatni. Kálmán a Vasasban azt is megtanulta, a meccsek után a kisfröccs a menő, másnaposságra pedig egy korsó sört kell inni… Mielőtt bemutatkozott a válogatottban, az őszi szezon legmagasabb átlagát érte el (7.5), tavasszal még egy tizedet rátett. A Labdarúgás havi lap 23 szerkesztőséget kért fel, szavazzon az Év labdarúgója címre, 1962 májusában Mészöly 63 ponttal végzett az élen, Göröcs János 28 ponttal második, Tichy Lajos 24-gyel harmadik lett.

Az 1964-es Eb-n mutatott játéka alapján (is) meghívták az 1963-as szkopjei földrengéskárosultak megsegítésére rendezett jótékonysági mérkőzésre, amelyen az Európa-válogatott 7:2-re megverte a jugoszlávokat, Mészöly mellett Sándor Károly is pályára lépett. Lev Jasin búcsújátékán 1971. május 27-én Moszkvában Mészöly a világválogatott első gólját (2–2) fejelte a Dinamo-válogatottnak. A négy vb-n szereplő német csatár, Uwe Seeler búcsúmeccsén (1972. május 1., Európa-válogatott–HSV 7–3) mindkét magyar, Mészöly Kálmán és Bene Ferenc is szerzett gólt. Június 9-én, a belgrádi Szport lap megalapításának 10. évfordulója alkalmából rendezett meccsen (Crvena zvezda–Világválogatott 2–2, 11-esekkel 7–6) Mészöly Kálmán és Albert Flórián játszott Belgrádban (a csapat edzője az Ajax erdélyi mestere, Kovács István volt). Fontos gólokat lőtt, 1965-ben a Fiorentina elleni KK-döntőn (1:0) az ő találata döntött. A brazilok ellen az 1966-os vb-n belőtte a 11-est, akárcsak a hollandok elleni 1967-es budapesti Eb-selejtezőn (2:1), de szerzett gólt az 1966-os odavágón az utolsó előtt percben (2:2) is és az ő találatával fordítottunk 2:1-re a bolgárok elleni 1966-os vb-csoportmérkőzésen (3:1). Még első felnőttmeccsén a Magyar Acél ellen senki sem vállalta a büntetőt, ő igen, azóta mindig oda mert állni.

Az 1966-os vb-t követően is stabil helye volt a legjobbak között, igaz, a sérülése után visszatérő Mészölyre egy sorral előrébb számítottak, mondván, amíg nem nyeri vissza gyorsaságát, tapasztalatával, játéktudásával fedezetként vagy a középpályán nagyobb hasznot hajt. Csak mellékesen: az 1967-es chilei Hexagonal-tornán mutatott teljesítménye alapján félmillió dollárért szerződtette volna a Világkupa-győztes uruguayi Penarol, de az ajánlat Magyarországon disszidálás nélkül értelmezhetetlen volt. Más kérdés, hogy akkoriban a válogatott és a klubcsapatok telente új jártak Dél-Amerikába, mintha a szomszédba mennének. Erről Mészöly találóan mondta: „Akkoriban nem nagyon kellett téli kabát.”

A  szovjetek elleni 1968-as két Eb-negyeddöntőben jobbfedezetként számított rá Sós Károly szövetségi kapitány, Solymosi Ernő játszott centerhalfot. Kiestünk, egy év múlva a csehszlovákok elleni vb-selejtezőn Sós Mészölyt állította a védelem tengelyébe. A budapesti találkozó (1969. május 25., 2:0) után ezt írta az NS: „Mészöly régi napjaira emlékeztetőén játszott. Szíve-lelke volt a védelemnek, főleg fejjátékával s helyezkedésével, valamint nyugalmával tűnt ki. Nehéz helyzetekben tisztázott.” A szeptemberi visszavágón Sós lecserélte. Már a szünetben le akarta, akkor még Göröcs visszasírta a zuhany alól, de miután Fazekas László berúgta a harmadik gólunkat, lecserélték, 3:3 lett a vége, aztán jött Marseille, a többit tudjuk… Neki tulajdonították a mondást – „A mi időnk lejárt” –, amit valójában Göröcs Titi mondott. Hoffer József fiatalításba kezdett, ám visszaverekedte magát a legjobbak közé, utolsó, 61. válogatottságán Bécsben Ausztria 2–0-s legyőzése során (1971. április 4.) lépett pályára. Ez idő tájt a Vasasban kezdték megelégelni, hogy Farkassal gyakran bele-belenéz az éjszakába, az azért fejtörést okozott, hogy a csapat dél-amerikai túráján a meghívók ragaszkodtak hozzájuk…

A Szőke Szikla játékos-pályafutása után is a sportágban maradt, edzősködött. Amíg megszerezte a labdarúgó-szakedzői diplomát (1976), két másodosztályú csapat – Budafok, Ganz-MÁVAG – kispadján is ült, majd Békéscsabán keresztül a Fáy utcába került, ahol 1980-ban bronzérmet nyert a Vasassal.

A válogatott szövetségi kapitánya lett 1980-ban, kijuttatta együttesünket a spanyolországi vb-re. Csoportunkban 10–1-re legyőztük Salvadort, majd a Maradona vezette argentinoktól 4–1-re kikaptunk, Belgiummal 1–1-re végeztünk, kiestünk, de Mészöly maradt a kapitány. Ám miután az Eb-selejtezőben a görögtől elszenvedett hazai 3–2-es után Dániában 3–1-re kaptunk ki, addigi segítője, Mezey György váltotta a kispadon.

Az 1992-es Eb-selejtező előtt visszatért, de csupán negyedik helyre futottunk be a csoportban, így mennie kellett.

Harmadik szövetségi kapitánysága után már nem ült le a kispadra – összességében 61 alkalommal irányította legjobbjainkat, éppen annyiszor, ahányszoros válogatott –, Kisteleki István és Gyárfás Tamás felkérésére szerepet vállalt a 2012-es Eb-rendezésért folytatott kampányban, ám miután a magyar kandidálás kudarcot vallott – nem kaptunk szavazatot –, egy tévéinterjúban kemény szavakkal illette a voksát korábban nekünk ígérő külföldi futballvezetőket.

Mészöly Kálmánt 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, ugyanabban az évben Pro Urbe-díjat kapott. 2013-ban a Vasas életműdíjat adományozott neki, 2016-ban Csík Ferenc-díjat kapott.

A Magyar Sportújságíró Szövetség 2018-as Év Sportolója Gáláján az MLSZ Életmű díjával tüntették ki, a pályán egykoron oly’ kemény Szőke Szikla elérzékenyülve köszönte meg az elismerést. Könnyek között „gyenge palinak” nevezte magát, pedig a pályán minden volt, csak gyenge pali nem.

A tavalyi labdarúgó Európa-bajnokság előtt a Nemzeti Sport és az Adidas közös szavazásán Mészöly Kálmán is bekerült Minden idők magyar álomtizenegyébe, a valaha volt legjobb magyar középhátvéd lett. Az elismerést egy éve egy 3-as válogatott mezzel együtt kapta meg.

Két hete a Nemzeti Sport Mészöly Kálmán családjához közel álló forrásból úgy értesült, a korábban tüdőgyulladás, keringési rendellenesség és fertőzés miatt kórházba kerülő 61-szeres válogatott labdarúgó, egykori szövetségi kapitány elkapta a koronavírust.

Nyugodjon békében!

Forrás: Nemzeti Sport Online – https://www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/gyasz-elhunyt-meszoly-kalman-ertesitette-a-nemzeti-sportot-a-legendas-labdarugo-csaladja-2925333