Dicsőségtáblán a paralimpiai sikereink

Tizennyolc érmet nyertek a magyar sportolók a XV. Nyári Paralimpiai Játékokon, Rio de Janeiróban: egy aranyat, nyolc ezüstöt és kilenc bronzot, és harminchárman végeztek pontszerző (1-8.) helyen a 43 fős csapatból. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a MOB honlapján is megjelent közleményben gratulált. „Ez olyan eredmény, amit nem kell magyarázni, ami dicsőség, és ünneplésre okot ad” – fogalmazott. Fábián László sportigazgató, a paralimpiai csapat vezetője pedig úgy nyilatkozott: „Jó volt látni, milyen baráti közösségben alkottak egységet a magyarok, és érték el a sikereiket.” Mi a versenyek dicsőségtábláját természetesen a sportolók és az egyesületük nevéből állítottuk össze.
Dicsőségtáblán a paralimpiai sikereink

(Az aranyérmesünk, Tóth Tamás)

A PARALIMPIA ’16 MAGYAR DICSŐSÉGTÁBLÁJA

ARANYÉREM
Vasas SC – Tóth Tamás, úszás (S9), 100 m hát

EZÜSTÉREM
Vasas SC – Pap Bianka, úszás (S10), 100 m hátúszás
PSN Zrt. SE – Sors Tamás, úszás (S9), 200 m vegyes
Törekvés SE – Osváth Richárd, kerekesszékes vívás (A kategória), kard egyéni
Univer-Sport Kft. – Csonka András, asztalitenisz (S8), egyéni
Törekvés SE – Osváth Richárd, kerekesszékes vívás (A kategória), tőr egyéni
Bajai Vízisport Club – Suba Róbert, parakajak (KL1)
Szegedi VSE – Biacsi Ilona, atlétika (T20), 1500 m
Női tőrcsapat, kerekesszékes vívás (A kategória)
→ UTE – Krajnyák Zsuzsanna
→ UTE – Danyi Gyöngyi
→ Törekvés SE – Hajmási Éva

BRONZÉREM
Power Station SE – Tunkel Nándor, erőemelés, 49 kg
Vasas SC – Pap Bianka, úszás (S10), 200 m vegyes
Vasas SC – Tóth Tamás, úszás (S9), 100 m gyors
BVSC-Zugló – Pálos Péter, asztalitenisz (S11)
UTE – Krajnyák Zsuzsanna, kerekesszékes vívás (A kategória), tőr egyéni
PSN Zrt. SE – Sors Tamás, úszás (S9), 100 m pillangó
PSN Zrt. SE – Konkoly Zsófia, úszás (S9), 100 m pillangó
Női párbajtőr csapat, kerekesszékes vívás (A kategória)
→ UTE – Krajnyák Zsuzsanna
→ UTE – Dani Gyöngyi
→ Nyíregyházi VSE – Veres Amarilla
Bajai Vízügyi SC – Vereczkei Zsolt, úszás (S5), 50 m hát

4. helyezés
Vasas SC – Adámi Zsanett, úszás (S2), 100 m hát
Vasas SC – Kézdi Réka, úszás (S5), 50 m pillangó
Vasas SC – Tóth Tamás, úszás (S9), 200 m vegyes
Asztalitenisz Sport Klub Szeged – Major Endre, asztalitenisz (S1), egyéni
UTE – Krajnyák Zsuzsanna, kerekesszékes vívás (A kategória), párbajtőr egyéni
PSN Zrt. SE – Sors Tamás, úszás (S9), 50 m gyors
5. helyezés
Budapesti Honvéd Sportegyesület – Dávid Krisztina, sportlövészet, légpisztoly
Józsefvárosi DSE – Szabó Nikolett, cselgáncs, 70 kg
Vasas SC – Illés Fanni, úszás (S5), 100 m mellúszás
Nyíregyházi VSE – Veres Amarilla, kerekesszékes vívás (A kategória), párbajtőr egyéni
Törekvés SE – Arlóy Zsófia, asztalitenisz (SF8), egyéni
Asztalitenisz férfipáros (TM6-8)
→ Univer-Sport Kft. – Csonka András
→ Hévíz SK – Zborai Gyula
FTC – Sas Sándor, erőemelés, +107 kg
Vasas SC – Pap Bianka, úszás (S10), 400 m gyors
Szegedi VSE – Biacsi Bernadett, atlétika (T20), 1500 m
Budapesti Honvéd SE – Varga Katalin, parakajak (KL2)
6. helyezés
PSN Zrt. SE – Konkoly Zsófia, úszás (S9), 400 m gyors
PSN Zrt. SE – Sors Tamás, úszás (S9), 100 m gyors
Jogging Plus Szuperinfo Klub – Csontos Piroska, atlétika (T20), 400 m síkfutás
Váci Rozmaring SE – Kálmán Krisztina, atlétika (F32), súlylökés
UTE – Dani Gyöngyi, kerekesszékes vívás (A kategória), tőr egyéni
Vasas SC – Tóth Tamás, úszás (S9), 50 m gyors
Vasas SC – Adámi Zsanett, úszás (S2), 50 m hát
Tiszaújvárosi Vízisport Egyesület – Váczi Anita, parakajak (KL1)
7. helyezés
Váci Törekvés SE – Keresztesi Erika, atlétika (T20), 400 m síkfutás
Rákosvidéke Hajtós DSE – Burácsi Flóra, cselgáncs, 57 kg
Budapesti Honvéd SE – Rozbora András (KL2), parakajak
8. helyezés
Power Station SE – Sztanó György, erőemelés, 54 kg
Jogging Plus Szuperinfo Klub – Csontos Piroska, atlétika (T20), távolugrás
Törekvés SE – Hajmási Éva, vívás (A kategória), tőr egyéni
Szegedi VSE – Biacsi Ilona, atlétika (T20), 400 m síkfutás

2016. szeptember 22. csütörtök, 11:14 – Sz. I.