Hosszú Katinka rövidpályás világbajnok 100 és 400 vegyesen és 200 pillangón

Hosszú Katinka nagy fölénnyel nyerte meg első számát, a 400 méteres vegyest a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokság.
A háromszoros olimpiai bajnok már a délelőtti előfutamban is jól úszott, és első helyen, több mint négy másodperces előnnyel jutott a magyar idő szerint nem sokkal dél után kezdődő fináléba.

“Mindig meg szoktam tippelni, milyen időt úszom, négyszáz vegyesen olyan 4:25 körülire gondoltam, ezért nagyon örülök ennek az eredménynek. Ugyanakkor nem vonok le ebből semmilyen következtetést, csakis az esti döntőre koncentrálok” – mondta akkor, és így is tett. A döntőben egy pillanatra sem volt kétséges, hogy megszerzi 14. világbajnoki címét is a 25 méteres medencében. Végig vezette a mezőnyt, csupán a mellúszásban csökkent némileg akkor már tetemes, többméteres előnye, és végül 4:21.40 perces idővel csapott célba, ami idei legjobb eredménye.

Több mint négy másodpercet vert a másodikként beérő amerikai Melanie Margalisra (4:25,84), míg a harmadik a francia Fantine Lesaffre (4:27,31) lett.

Hosszú Katinka 200 méter pillangón is megvédte címét a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.

A háromszoros olimpiai bajnok úgy került a fináléba, hogy az előfutamban az utolsó fordulót követően lépett el ellenfeleitől, ahogyan fogalmazott, könnyed úszással szerezte meg összesítésben a második időt és az azzal járó ötös pályát.

A döntőben jóval erősebben kezdett, féltávnál minimális előnnyel vezetett, de óriási csatát vívott a jól forduló Kelsi Dahliával. Az amerikai az utolsó fordulót is tökéletesen vette, s úgy tűnt, nem lehet megfogni, de a Hosszú az utolsó tíz méteren hatalmasat hajrázott, s jobb benyúlással nyert, 2:01.60 perccel, 13 századdal előzte meg Dahliát. Két évvel ezelőtt, a kanadai Windsorban 74 század választotta el a két úszót.

A harmadik helyen a japán Haszegava Szuzuka (2:04.04 p) végzett.

A háromszoros olimpiai bajnoknak több mint egy órája volt a regenerálódásra a 200 méter pillangón aratott győzelmét követően, ami – a reggeli előfutamok után adott nyilatkozata szerint – teljesen optimális.

A szám magyar címvédője és világcsúcstartója kiválóan kapta el a rajtot, az iramot azonban az első ötvenen a mellette úszó két amerikai diktálta. Akárcsak a 200 méter pillangó fináléjában, a magyar versenyző ezúttal is az utolsó 25 méteren ment hatalmasat, s az utolsó métereken már úgy tűnt, legyőzheti Olivia Smoligát, végül 56.26 másodperces idővel csapott célba, az amerikai azonban egy hajszállal korábban érintette a falat, s hét százados előnnyel győzött. A harmadik helyen holtversenyben a brit Georgia Davies és az ausztrál Minna Atherton (56.74-56.74) végzett.

Majad a mai napon is világbajnoki címet szerzett 100 méter vegyesen.

Hosszút, aki a szám címvédője és világcsúcstartója az előfutamban és az elődöntőben sem tudták megszorongatni riválisai, így favoritként várta a finálét. A rajt után Hosszú két kedvenc úszásnemében, pillangón és háton nem igazán tudott ellépni, némi meglepetésre viszont a mell végére olyan előnyre tett szert, amelyet gyorson már magabiztosan tartott meg.
A háromszoros olimpiai bajnok 57.26 másodperccel nyert, második a japán Imai Runa (57.85), harmadik pedig a jamaicai Alia Atkinson (58.11) lett. Hosszú ezt a számot sorozatban negyedszer nyerte meg a rövidpályás vb-ken. Miután kiszállt a medencéből, a helyi műsorközlő felkérésére és segítségével kínaiul köszöntötte a szurkolókat.

Nyitókép: MTI