A magyar férfi kézilabda-válogatott 25–22-re kikapott az olimpiai bajnok Dániától a dán–német közös rendezésű világbajnokság II. középdöntős csoportjának 1. fordulójában.
A házigazda dánok meccsére nem meglepő módon megtelt a 15 ezres Jyske Bank Boxen Herningben, az északi csapat szurkolói pedig már a bemelegítés alatt lelkesen ütötték az előre odakészített tapsolókat. Néha magyar szurkolói rigmusok is felhangzottak, a helyi DJ pedig bejátszotta nekünk Az éjjel soha nem érhet véget dallamait.
A svédek ellen bokasérülést szenvedő Bodó Richárd is végigcsinálta a bemelegítést a többiekkel, majd leült a kispadra, de pályára nem lépett, inkább a vasárnapi, Tunézia elleni összecsapásra tartogattuk a játékát. A két csapat jól ismeri egymást, hogy mást ne mondjunk, a felkészülési időszakban kétszer is összecsapott egymással, és a másodikat meg is nyertük, de akkor a dánoktól hiányzott Mikkel Hansen, míg tőlünk Nagy László.
Mindkét csapat cserélt a középdöntő előtt, nálunk Császár Gábort Szita Zoltán, a dánoknál a veszprémi René Toft Hansent a testvére, Henrik váltotta. A bevonulásunk alatt és a névsorolvasásnál is nagy füttyszót kaptunk a dán szurkolóktól, akik aztán teli torokból énekelték a himnuszukat.
Visszatért a kapunkba Mikler Roland, míg Bodó helyén Ligetvári Patrik kezdett balátlövőben. A nyártól a Veszprémet erősítő Rasmus Lauge rendre megverte lábbal a védőjét, ezt kihasználva kerültek többször is előnybe a dánok (4–2). Ettől függetlenül jól tartottuk magunkat, Mikkel Hansen heteseivel maradt a kétgólos dán vezetés. A játékvezetők az új felfogásnak megfelelően nagyon szigorúan nézték a szélsők elleni védekezést, egymás után három kiállítás is született emiatt, kétszer a mi kárunkra.
Nikolaj Jacobsen a 16. percben leültette a padra a nem sokat mutató Niklas Landint, és a kapuba helyére Jannick Greent küldte be, aki kifogta Máthé Dominik első két lövését, és összességében 50 százalékkal zárta az első félidőt. Szita két jó átlövéssel jelentkezett, de a beálló eredményes megjátszásával így is a dánok tudtak továbblépni, 12–8-nál jött is a magyar időkérés. Green hetest védett a folytatásban, a házigazda pedig Lauge és Hansen vezérletével 15–10-re ment a szünetben.
A folytatásra Székely Márton érkezett a kapunkba, míg az irányítóban eddig kevesebb szerepet kapó Juhász Ádám jól tehermentesítette Lékai Mátét, az ő két góljával indítottunk. A hozzáállásunkra ezúttal sem lehetett panasz, többször is feljöttünk háromra, de mielőtt túlságosan belelkesültünk volna, a dánok megrázták magukat, és 21–15-re alakították az állást.
Mivel később a gólkülönbségnek is jelentősége lehet, végig koncentráltnak kellett maradnunk, és a játékosok terhelésének elosztása mellett kihozni a meccsből, amit csak lehet. Ez végül annyiban teljesült, hogy két góllal megnyertük a második félidőt (25–22). Még ennél is szorosabb lehetett volna, de Green a hajrában ziccereket védett. Annak még feltétlenül örülhettünk, hogy a Máthé, Juhász, Szita belső hármas igencsak jól megoldotta a feladatát.
Vasárnap 18 órától Tunézia következik (remélhetőleg már Bodóval és a ma este visszatérő Balogh Zsolttal), majd számunkra két nap pihenő után szerdán Egyiptom ellen zárjuk a középdöntőt.