Milák Kristóf világcsúccsal világbajnok 200 pillangón

Milák Kristóf, a Budapesti Honvéd Sportegyesület úszója világcsúccsal világbajnok 200 méteres pillangóúszásban a budapesti vizes világbajnokságon. Kenderesi Tamás (Pécsi Sport Nonprofit Zrt) a hatodik helyen végzett.

Kapás Boglárka (UTE) bejutott a 200 pillangó döntőjébe a nőknél, Hosszú Katinkának (Iron Swim SE) ugyanez sajnos nem sikerült. Németh Nándor (BVSC) új országos csúcsot ért el a 100 gyors elődöntőjének szétúszásában, így bejutott a szerdai döntőbe. Kós Hubert (UTE) az ötödik idővel finalista 200 vegyesen, Török Dominiknek nem jött össze a bravúr.

FÉRFI 200 MÉTER PILLANGÓ

Elfogultság nélkül kijelenthetjük, egy másodpercig sem volt kérdéses, ki nyeri meg a 200 méteres férfi pillangóúszás döntőjét. A címvédő Milák Kristóf rögtön a rajt után az élre állt, fél távnál körülbelül egy testhosszal, 99 századmásodperccel verte a saját, 2019-es világcsúcsát. A táv második felében is csupán az volt a kérdés, hogy lesz-e új világrekord, a többiek Milák közelébe sem tudtak férkőzni. Az utolsó tíz-tizenöt méterre olimpiai bajnok klasszisunk picit elfáradt, de így is új világcsúcsot ért el 1:50.34 perces idejével, több mint három másodpercet verve az ezüstérmes francia Leon Marchand-ra. Kenderesi Tamás a hatodik helyen ért célba.

„Ez az otthonom! Több mint négyezer fantasztikus drukker van itt, aki csak miattam jött ki, elképesztő! – mondta Milák a döntőt követően az M4 Sportnak. – Fantasztikus ez az egész… Abban a pillanatban, ahogy felálltam a rajtkőre, se kép, se hang, mintha álomban lennék. Három évet kellett várnom rá, hogy a saját legjobbamat meg tudjam úszni, de összejött…”

Kenderesi azt mondta, erősödnie kell még az erős kezdéshez, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy az éremért csatázhasson. „Nem tudtam már újítani a végén. Úgy tűnik, azt kell ússzam, ami az én taktikám, ez nem először bizonyosodott be. Hozzá kell erősödnöm ehhez a kezdéshez.”  

NŐI 200 MÉTER PILLANGÓ

Hosszú Katinka (Iron Swim SE) 2:10.64 perces idővel a hetedik helyen végzett az első elődöntőben. Háromszoros olimpiai bajnokunk javított a délelőtti idején (2:11.22), de a döntőről így is lemaradt csaknem három másodperccel. „Nem sikerült a továbbjutás, ennek nem örülök, de azt tudtam, hogy ez lesz a leggyengébb számom. Még mindig nem vagyok százszázalékos formában, de remélem, a négyszáz vegyesen jobban tudok teljesíteni” – értékelt Hosszú Katinka.

A nyolcadik idővel Kapás Boglárka (UTE) jutott be a fináléba, 2:07.89-es időeredménnyel a harmadik helyen végezve a második futamban.

„Nagyon boldog vagyok, hogy át tudtam adni teljesen magamat ennek, és összejött a döntő. Mindent kiúsztam magamból, és kellett is ez… Az előző világbajnokságon ennél gyengébb idővel is be lehetett jutni” – mondta Kapás Boglárka.

FÉRFI 100 MÉTER GYORS

Németh Nándor 47.96 másodperces idővel a második lett az első elődöntőben, Szabó Szebasztián (48.19) ugyanebben a futamban holtversenyben ötödikként zárt. Azt már a második elődöntő előtt sejtettük, hogy Szabó ideje nem lesz elég a döntőhöz, arra viszont nem gondoltunk, hogy Némethnél is lesz hét jobb. A második futam brutálisan erős volt, onnan az első hat továbbjutott, a hetedik helyezett Lorenzo Zazzari ideje pedig századra megegyezett Némethével, így a program végén, nem sokkal 20.30 előtt szétúszás következett a magyar és az olasz versenyző között a döntőbe kerülésért.

És ekkor jött a több mint kellemes meglepetés! Németh 47.69-cel új országos csúcsot ért el a „bónuszfutamban” – amely már a harmadik 100 métere volt kedden –, így bejutott a szerdai fináléba, melyre 18.22 órától kerül sor.

NÉMETHÉK SZÉTÚSZÁSA VIDEÓN!

„Ha tudom, hogy erre vagyok képes, akkor már a középdöntőbe megúszom… – vonta le a következtetést Németh Nándor. – Tudtam, hogy erősebben kezdett, mint én (Zazzari – a szerk.), de csak mentem előre, a közönség kiabálta a nevemet, én pedig hajtottam, ahogy tudtam. Holnap bármi lehet, a nyolcas pályáról szeretnék meglepetést okozni.”

FÉRFI 200 M VEGYES

Kós Hubert (UTE) taktikus versenyzéssel, 1:57.23-mal a harmadik helyen végzett a 200 vegyes első elődöntőjében, s az ötödik idővel bejutott a szerdai döntőbe. Török Dominik – aki már azzal is kisebb bravúrt könyvelt el, hogy továbbjutott az előfutamból – 2:00.71-gyel a hetedik lett a második elődöntőben, s összesítésben a 15. helyen zárta a világbajnokságot.

A szám döntője szerdán 19.06-kor kezdődik.

Ami a többi versenyszámot illeti: az amerikaiak Robert Finke (férfi 800 gyors), Nic Fink (férfi 50 mell), valamint a 4×100-as vegyes váltójuk révén három aranyérmet is bezsebeltek kedd délután, és a női 200 gyorson győztes Jang Csün-hszüan jóvoltából a kínaiak is nyertek egy világbajnoki címet.

Forrás: Nemzeti Sport Online – https://www.nemzetisport.hu/vizes_vb_2022/vizes-vb-milak-kristof-vilagcsuccsal-vilagbajnok-200-pillangon-2899039

Korábbi eredmények a vizes vb-ről:

ELSŐ NAP:

A legjobb magyar eredményt, egy ötödik helyet a 4×100 méteres férfi gyorsváltó szolgáltatta a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság szombati nyitónapján.

A Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Bohus Richárd, Milák Kristóf összetételű kvartett a délelőtti előfutamból a harmadik idővel került a fináléba, és ugyan javítani tudott, de 3:11.24 perces idejével – amely nem sokkal marad el a tokiói olimpia döntőjében úszott 3:11.06-tól – az ötödik lett, akárcsak a japán fővárosban.

A női váltó, amely a nyolcadik helyen csúszott be a fináléba, nem tudott javítani helyezésén, és Pádár Nikolett, Gyurinovics Fanni, Senánszky Petra, Molnár Dóra összeállításban a nyolcadik lett.

A nyitónap egyetlen egyéni magyar döntőse Holló Balázs volt 400 méter vegyesen. Az egriek 23 esztendős versenyzője pályafutása első nagymedencés felnőtt vb-döntőjére óriási egyéni csúccsal jutott be délelőtt, a fináléban azonban sokkal gyengébben teljesített, és 4:15.17 perccel a nyolcadik lett.

Az elődöntőkben hárman voltak érdekeltek, Szabó Szebasztián (Győri Úszó SE) 50 méter pillangón parádés úszással, saját országos csúcsától – amellyel a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon ötödik lett – mindössze egyetlen századdal elmaradva, 22.91 másodperccel csapott célba, és az ötödik helyen jutott a fináléba. Hosszú Katinka és Sebestyén Dalma 200 méter vegyesen állt rajtkőre, előbbi a szám olimpiai bajnokaként,legutóbbi négy döntőjének győzteseként és világcsúcstartójaként, de már korántsem a favoritjaként várta az elődöntőt. A 33 éves háromszoros olimpiai bajnok végül óriási hajrával, idei legjobbját háromszázaddal megjavítva 2:10.72 perces idővel éppen elcsípte a döntőt érő nyolcadik helyet, míg Sebestyén 2:13.09 perccel a 14. lett összesítésben.

Forrás: Magyar Úszó Szövetség – https://musz.hu/fina-vilagbajnoksag-otodik-a-4×100-meteres-ferfi-gyorsvalto/

MÁSODIK NAP:

Két magyar döntősért is szoríthattunk a Fina világbajnokság második napján, ahol Szabó Szebasztián (Győri Úszó SE) hatodikként csapott célba 50 méter pillangón, míg másik mai döntősünk, Hosszú Katinka, aki nyolcadik idővel került be a mai fináléba, végül egy helyet javítva hetedik lett 200 méter vegyesen a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

Szebi a szám Európa-bajnokaként a szombati elődöntőben mindössze egy századdal maradt el országos csúcsától (22.91), így az ötödik idővel várta a finálét.

A rajtot ugyan jól kapta el a győriek 26 éves versenyzője, aki 2019-ben Kvangdzsuban ötödik volt ebben a számban, azonban 23.01 másodperces idejével az érmekért folyó harcba nem tudott beleszólni.

“A helyezés miatt egy picit csalódott vagyok, hiszen ez a kedvenc számom, de tegnap és ma is nagyon élveztem az úszást, hallani, ahogy a közönség a nevemet skandálja. Azt gondolom, a vb-érem bennem van, már csak az a kérdés, mikor jön ki” – mondta a vegyes zónában Szabó.

A számot az amerikai Caeleb Dressel nyerte – megszerezve ezzel pályafutása 15. világbajnoki címét – a 42 éves brazil Nicholas Santos előtt. A dél-amerikai veterán a sportág történetének első negyedik “x-es” érmese lett.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú a szám világcsúcstartójaként és a legutóbbi négy világbajnokság győzteseként, azonban már korántsem favoritként készült a fináléra, mivel nyolcadik helyen jutott be úgy, hogy idei legjobbját három századdal múlta felül.

A döntőben a 33 esztendős magyar úszó valamivel erősebben kezdett, mint egy nappal korábban, a táv felénél viszont már lassabb volt. Végül 2:11.37 perccel csapott célba, ami ugyan gyengébb, mint az elődöntős ideje, azonban egy helyet így is előre lépett összesítésben.

“Nagyon boldog vagyok, amiért újra döntőt úszhattam és átélhettem, milyen hazai közönség előtt versenyezni. Csodálatos érzés volt, hogy az első pillanattól az utolsóig bíztattak, és ugyan hetedikként szálltam ki a medencéből, de akkor is ünnepeltek” – nyilatkozta Hosszú, akinek a közönség soraiból egy párnát dobtak be, amin a “Jó pihenést bajnok” felirat olvasható. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, ő ezt úgy értelmezte, hogy két szám között – legközelebb kedden úszik majd 200 méter pillangón – regenerálódni tudjon.

A számot az amerikai Alex Walsh nyerte, egy másodperccel és egy századdal elmaradva Hosszú 2015-ben felállított világcsúcsától.

Forrás: Magyar Úszó Szövetség – https://musz.hu/23533-2/

MŰÚSZÁS:

A magyar műúszó-válogatott a nyolcadik helyen zárt a csapat kombinációs kűr döntőjében a Budapesten zajló vizes világbajnokság hétfői versenynapján. Az aranyérem az ukrán válogatotté lett.

Az Apáthy Anna, Barta Niké, Farkas Dóra Linda, Gács Boglárka, Götz Lilien, Hatala Hanna, Hungler Szabina Mercédesz, Regényi Adelin, Szakáll Panna és Taksonyi Blanka alkotta magyar csapat 80.4667 pontot ért el a fináléban, amelyben a brazilokat és a thaiföldieket is megelőzte.

Ukrajna lett a világbajnok (95.0333 pont), Japán nyerte az ezüst- (93.5667), Olaszország (92.0333) a bronzérmet.

Forrás: https://www.nemzetisport.hu/vizes_vb_2022/vizes-vb-muuszoink-a-nyolcadik-helyen-zartak-a-csapat-kombinacios-kurben-2898855