Kétszázmillió forint értékben adományozott a Pro Filii Alapítvány sportruházati termékeket rászorulóknak

Kétszázmillió forint értékben, mintegy 70 ezer 2Rule terméket adományozott a Mészáros Csoport Pro Filii Alapítványa a Sportegyesületek Országos Szövetségén, a Nagycsaládosok Országos Egyesületén, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványon, valamint az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítványon keresztül rászoruló fiataloknak.

20230829-Felcsút, Együtt mozdulunk -átadó ünnepség. Fotó:Bánkúti Sándor

    Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa az adományok keddi felcsúti átadóján hangsúlyozta: a vállalatcsoport fejlődésével kötelességüknek és feladatuknak érezték így is segíteni a rászorulókat.
    A vállalatcsoport karitatív tevékenységet összefogó, 2021-ben létrehozott, országos lefedettségű Pro Filii alapítványon keresztül éves szinten egymilliárd forint értékű támogatást nyújtanak a rászorulóknak – mondta.
    Mészáros Lőrinc hozzátette: a sportszeradományok célja az is, hogy ösztönözzék a fiatalokat a mozgásra, a sportra és az egészséges életmódra.


    Tóth Krisztina, a Mészáros Csoport társadalmi felelősségvállalás igazgatója, a Pro Filii Alapítvány főtitkára úgy fogalmazott: a sport alázatra, kitartásra és egymás tiszteletére nevel, a csapathoz való tartozást kifejező mez pedig tartást is ad.
    Kiemelte: a 2017 végén alapított Magyar Sportmárka Zrt. sportruházatait már számos profi, amatőr és utánpótlás csapat választotta.
    Rámutatott: a Pro Filii Alapítvány célja volt, hogy a 2Rule élményt olyan gyermekeknek is lehetővé tehessék, akiknek eddig nem volt lehetőségük arra, hogy professzionális sportmezben játszhassanak. Ezért ajánlottak fel 200 millió forint értékben több mint 70 ezer sportruházati terméket a rászoruló gyermekeknek.


    Deutsch Tamás, a 76 millió forintos adományban részesült Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke köszönetet mondott a Mészáros Csoportnak és az alapítványnak, hogy a gondoskodás és a másokra odafigyelés mellett az a gondolat is megfogalmazódott bennük, hogy sportruházattal is támogassák a fiatalokat.

20230829-Felcsút, Együtt mozdulunk -átadó ünnepség. Fotó:Bánkúti Sándor


    Kardosné Gyurkó Katalin, a 66 millió forintos támogatást kapó Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke kiemelte: a sport nem csak egy iskola utáni program a gyerekeknek, megtanítja őket az összetartásra, a küzdésre és a csapatszellemre. Hozzátette: bár a nagycsaládosok aránya a társadalomban öt-hat százalék, mégis a gyermekek 15 százaléka ilyen családokban nevelkedik.


    Nagy Anna, a 45 millió forintos támogatásban részesült Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke arról beszélt: ma Magyarországon félmillió gyermek nevelkedik egyszülős családban. Több mint 40 százaléka ezeknek a családoknak nehéz anyagi helyzetben van, 90 százalékukban – mintegy 260 ezer családban – pedig csak az édesanyák nevelik a gyerekeket.


    Bagi Gabriella, a 13 millió forintos adományt kapó Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért (ÁGOTA) Alapítvány gazdasági ügyvezető igazgatója jelezte: preventív jelleggel tekintenek a sportra, amely a szabadidő hasznos eltöltésében nyújt segítséget, és a kapott sportszerek is motiválni fogják a gyerekeket.

20230829-Felcsút, Együtt mozdulunk -átadó ünnepség. Fotó:Bánkúti Sándor

Felcsút, 2023. augusztus 29., kedd (MTI)