Közel ezren látogattak el a 100. születésnapját ünneplő TF VIII. Netrisk Sport és Innováció Konferenciájára,, a SPORTINNO-ra, amelynek során a sport legfontosabb szegmensei, az élsport, a teljesítménynövelés és az aktív életmód került fókuszba.
A délelőtti program a piactér, azaz a SportInno Expo megnyitójával indult, amelynek során prof. dr. Sterbenz Tamás rektor köszöntötte a rekordszámú 50 kiállítót, közöttük számos hazai sportklubot (Vasas, MTK Budapest), szövetséget (MLSZ), szervezetet (Sportegyesületek Országos Szövetsége, Magyar Edzők Társasága), társult intézményt és stratégiai partnert.
A konferencia keretében került sor a rekreáció és életmódszakemberek hálózatának, a Magyar Aktív Életmód Szövetég (MAÉLSZ) alakuló ülésére, amelyen jelen volt Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős államtitkára is. A MÁÉLSZ alapítója és elnöke, a Rekreáció és Aktív Életmód Tanszék vezetője, dr. Lacza Gyöngyvér elmondta, a közeljövőben arra számít, hogy több ezren csatlakoznak a szervezethez. E szekcióban hangzott el Nagy József szervezetfejlesztési és képzési igazgató előadása „A sportegyesületek nyitása a rekreáció felé”, mely komoly érdeklődést és sok pozitív visszajelzést váltott ki.




Forrás:
https://tf.hu/hirek/hirek/17308-ezerfos-konferenciaval-unnepelte-100-szuletesnapjat-a-tf